3. nap, Sevenoaks

 Shoreham - Aylesford, 35,8 km (SUM: 96,6 km)

 Éjjel kb. 1 körül lüktető erős térdfájdalomra ébredtem, annyira intenzív volt, hogy a legkimerültebb alvásból kiszedett, szóval muszáj voltam nekiállni kezelni, hogy elviselhető legyen. Kb 30 perc alatt egész jó is lett, vissza is tudtam aludni. Induláskor magam is meglepődtem, mivel tényleg elsöprő volt az éjjel, de nyoma sem maradt. Kb délután 14h körül jelentekezett be újra, de már csak nagyon enyhén, mint az angol lányok szépsége.

 Esőben indultam el - és úgy is maradtam mára. Rainy Wednesday in Kent. Szép elegánsan szemerkélő fűzöldítő alkalmazás, UK-Weather OS-re optimalizálva. Kent Sevenoaks régióján vitt át a lábam, s oly jól áll ennek a vidéknek ez a felhősebb, folyamatos vízáldást adó hangulat, hogy roppanóan zölddé, frissé, igazán élettel telivé válik tőle a táj.

 Sevenoaks hangulata:

 

 Szerettem, könnyen is haladtam benne, egész nap olyan volt, mintha már nem a legelején lennék a hosszú útnak, hanem hetek gyakorlata behuzalozta volna a tagjaimba a muszáj-Herkulest (bocs Ady). Valószínűleg illékony albioni tündekáprázat volt ez még, de hála érte.

 Mókás volt figyelni, hogy a britek teljesen esőállóak, a gyerekek is. Semmi esőkabát, sem pedig esernyő. Amit eddig láttam röpke évtizedeim alatt, az alapján egyrészt az umbrella-culture a múlt századdal, sőt talán utoljára Margaret Thatcher identitáspolitikájával együtt átköltözött a múlt jól merchandise-olható, de mára anakronisztikussá vált világába. 

 Másrészt a speckó, főleg rájuk jellemző R1b-U106 gén szerintem speciális vízlepergető képességet ad nekik (valószínűleg azért is nem lesz bajuk ekkora folyamatos páraterheléstől. Minden más, rendes ember becsülettel bepenészedne ettől). Az ezért járó, megjósolhatóan hamarosan beérő Nobel-díjból részesedést kérek, mint ötletadó. Egy jó esernyő jó lesz. 

 Még hajnalban átvezetett az utam egy golfpályán. Ez ezen a vidéken kb run-of-the-mill. Otthon viszont ezért a gyepért sok kertvárosi eladná a kevésbé kedves családtagjait. Egyszer majd golfozni kezdek. Kis mellényben, napellenzős sapiban, sok szabaidőmben. Pfff, jóvanna :)))

 Mai kedvenc abszurdom a Pilgrims Way volt. Nevéből fakadóan ez a chauceri út több évszázados sok-sok km-en át húzódó útja Otford és Upper Halling között, nem is lehet máshol haladni, csak több tíz km-es kerülő árán. Konkrétan nincs más opció. 

 Úgyhogy több mint a felében (kb 12 km) tilos gyalogosan közlekedni, nem is lehet, hatalmas forgalom, irtó szűk úttest, nincs járda, de a kétoldali sövény miatt 5 cm hely sem arra, hogy ott kockáztasson az ember. Kicsit álltam tanácstalanul, mint becsületes ember az államtitkári kinevezéskor, aztán elkezdtem nagyon élvezni. 

 Suzuki zen mester tervezett volna ilyet, ha közlekedésmérnök inkarnációját dél-kelet Anglia tudati fevirágoztatásának szentelte volna. Gyönyörű abszurdum volt ott reggel az esőben, az iskolába-óvodába-munkahelyre igyekvő végtelen forgalomban.

 Úgyhogy úgy jártam el, mint bármely logikus, megfontolt, hosszú, öregkorban bridzsező életmódra pályázó személy: kicsit megfigyeltem az igyekezetben idegesen feszülő autók haladásának és torlódásainak szinte nagyvárosi ütemét, és elindultam a forgalommal szemben.

 Egy ideig az egyik sávot tartottam fel kb 10-20 mp-re, aztán könnyed oldalsasszéval (köszönöm drága térdem az engedélyedet) a másik sáv amúgy is ideiglenesen beduguló-lassuló részét szórakoztattam 10-20 mp-re. 

 Jól számoltam ki, élek, nem hajtott át rajtam kicsit sem senki, ééés: egyetlen dudálást nem kaptam, mert annyira nem számított az a kis lassítás, amit ezzel a furcsa tánccal okoztam. Meg hát: britek. Látták, hogy amúgy is belassulnának, nem okoztam pluszt nekik. Csak lassabban jutottak el az elkerülhetetlen megállásig.

 Nagyobb csomópontoknál akár 30-40mp is volt egy-egy sáv előtt való mazsoretti vonulásom, a pivotális pillanata stílszerűen a The Chase utcánál (Otford) volt, ahol több mint 1 percem volt nyugodtan bandukolva a baloldali sávban, akkora volt a keresztmetszeti forgalomelvezetési elégtelenség mértéke. Ezt a kifejezést ezekben a pillanatokban isteni ihletre alkottam. Szóval most már hivatalosan is létezik.

 Aztán lement a forgalom, s én is kevésbé frekventált szakaszra értem, innentől már sokkal kevésbé volt izgalmas, viszont legalább nagyon szép útszakaszok pótolták a reggeli közelekedési abszurd-prosecco pezsgését.

 Boltot vagy kávézót viszont nem találtam, így 10h körül Wrothamban megálltam az 1600-as évek környékén épült The Bull Hotelnél reggelizni. Már vége volt a reggeliztetésnek, zárva volt a konyha, de korábban már sokszor bevált szomorú kiskutya nézésemre a recepciós hölgy készített nekem pár toastot, vajat, dzsemet kaptam hozzá és egy bazi kanna english tea-t (látta rajtam, hogy némileg átfáztam). 

 Időutazás volt, voltak a falakon idézetek lordoktól, második világháborús pilótáktól (az különösen megbecsült brithonban, mindenfelé, érthetően), Churchilltől stb.

 Ez utóbbi kép nem a hotel, csak ott áll a hotel mellett, kb annyira megszokott errefelé az ilyen bástya-templom, mint nálunk a műszaki egyetemisták hűtőjében a beazonosíthatatlan, földönkívüli lény.

 Megreggelizve is szép vidékek vártak, ráadásul az egyik majorság Chaucer leszármazottaié, itt az út mellett, ez olyan szép. Beszélgettem a kertésszel kicsit, elmondta, hogy a második világháborúban itt is létrehoztak pilóta-kórházat (resemblance to Downtown Abbey), azóta pedig hátrányos helyzetű diákok szállásául is szolgál részben. Szeretem az ilyen történeteket, gondolkodást. Emberi működés, egy emberibb világban.

 És folytatódott a Pilgrims way:

 Volt, hogy mindössze a térdemig ért magasságban a kis alagút, amin keresztül az út haladt, miközben masszív saras volt a talaj, és nem volt ez hátizsákkal könnyen átverekedhető bozóttársulás. Kihívás: advanced level :)

A belső óvodásom is kapott ajit, ezen jót mosolyogtam:

 S végül beértem Aylesfordba, ez megejtően csinos városka, de már ahhoz elfáradtam, hogy ma járjam körbe, majd holnap hajnalban megörökítem jobban. 

Betértem vacsorára a képen lévő The Chequers Inn kocsmába, ecce a vacsorám (volt igazán pompás paradicsom leves is, viszont gyorsabb volt az éhem, mint a kamerám):

Záró konklúzió: I Kent get enough of this land.

Tegnap elfelejtettem (bele kell még ebbe a blogolásba jönni, mint tehenészfiú menyasszonyának a kedvese Chanel de Fumier parfümjébe), de most pótolom a tegnapi menetképet, s vele a mai röppályát is:

Szép, térdfájdalom mentes alvást mindannyiónknak ;)