4. nap, a Maidstone-i káosz

 Aylesford - Thurnham, The Black Horse Inn, 18,9km (SUM: 115,5 km)

 Alig pár órát sikerült rendesen aludnom, foghatnám a körülményekre, de ez még a bennem lévő, pihenésre engedélyt nem kapott munkagép küzdése a kikapcsolás ellen. 

 Túlméretezett munkabírásom, teher- és felelősségvállalási hajlandóságom sikeressé tesz az életben, igazából nagyon. De önmagában, ill. elszabadulva (mint ahogy nálam túl régóta nincs megzabolázva) nem egészséges, és semmiképp nem jó perspektívákat vetít előre. 

 Áldásom és átkom is, hogy pont olyan technikával foglalkozom, amivel az alap terhelhetőségemet ki tudom tolni szinte a végtelenségig. 

 Áldás, mert folyamatos magas intenzitású terhelés mellett is javarészt egészséges tudok így maradni. Ha valami meg mégis kialakul, eddig sikerrel tudtam rendbetenni, elenyésző idő alatt. 

 Átok, mert az elhivatottság őszinte megélése és központi személyiségeleme mögött egyszersmind egy önfelprédáló neurózis tüzét táplálja, semmiképp nem középpontozott életmódot.

 Szóval ő nem hagy most aludni. Majd elfárad végül ez a sztahanov énrész az út során, türelmesen megvárom. Ez is csak ego, ennek nem végtelen az erőforrása. Csak izmos csatamén, konok-elszánt, szörnyű-gyönyörű Bukephalosz. 

 Mindenesetre nem nevezhető sem regeneráltságnak, sem fájdalommentes, pihent állapotnak az, ahogy felkeltem végül, beletörődve az ébrenlétbe fél 6 körül. 

 És innen sok órán át arra voltam ítélve, hogy egy helyben várakozzak. A szállásokról eddig nem ejtettem szót. Valóban szélesebb körben ismert és preferált zarandokútvonalakon kb. 15 km-enként vannak zarándokszállások, ahol változó minőségben nyújtanak kifejezetten olcsó tömegszállás lehetőségeket a zarándokútlevéllel haladóknak. 

 Ez remek, mert több hét során ez nagyon magas költséget jelentene, hotelekben, magánszállásokon aludni minden nap. Így szűkebb pénztárcával, igazából kifejezetten csórón is végig lehet gyalogolni az utakat.

 Nos, ez itt nincs. Még csak a Via Francigena (Canterbury-Róma) útvonalát sem értem el, de amúgy ott sincs ilyen hálózat, majd csak talán Olaszországban. Szóval itt marad az amúgy is magas brit árakon lévő szállások foglalása, Booking.com, AirBnb lehetőségei. Amik korábban voltak zarándokszállások a chauceri útvonal mentén, azok bezártak, tegnap fotóztam is egyet.

 Ráadásul még egyetlen egyszer sem sikerült az érkezési településen találnom szállást (vagy foglaltak, vagy iszonyú drágák voltak), szóval minden este Übert hívok, reggel meg újabb Über ugyanoda vissza. 

 A tömegközlekedés Londonban zseniális, itt vidéken viszont kb 3-4x annyi időbe telik vele átjutni, csomó átszállással, végtelen bozótjárat működéssel a desztinációkra, mint autóval. Ha egyáltalán van azokon az utakon vagy pár km-es környezetükben bármilyen tömegközlekedés.

 Szóval nem érdemes vele számolni, ennyi időm nincs, nagy távok megtétele miatt fontos a gyors átjutás. A stoppolás még azt hiszem sosem működött nekem Angliában, ez itt nem divat. Nos, ez itt nagyon nem a szerényebb anyagi lehetőségűek sportja itt.

 A ma reggeli csavar: tegnap este  a vacsorám után egészen könnyen találtam Übert Aylesfordból Langley Havenbe (itt szálltam meg). Ma reggel viszont 6:20-tól 10h-ig semmi. Folyamatosan pingeltem az igényemmel az Über rendszerét, de alig volt autó a közelben, akik meg voltak, következetesen nem fogadták el ezt a fuvart.   

 Persze nem csak vártam angol puddingként egy fotelben. Volt egy ütemezett megbeszélésem 7-9h között, így kezdetben azért próbálkoztam, hogy hátha az autóban el tudom kezdeni a meetingelést, gyaloglás közben meg folytatom. Ez viszont nem jött össze, mert az Überesek nem reagáltak az igényemre, pedig eddig mindig, pillanatok alatt. Buszra meg nem szállhattam a beszélgetés közben, nem működött volna úgy.

 Szóval maradtam a szálláson addig, itt legalább jó volt a hálózat, utána meg elclappogtam egy relatíve közeli Costa caféba reggelizni, ha már így alakult. 

 Úgyhogy reggel 10-ig az egyetlen fotóm a reggelim:

 Békés, csendes reggel. Nem bosszankodtam, azt már megértettem, hogy az élet mindig bölcsebb nálam. Viszont nem lenne jó érzés, ha nem onnan folytatnám, ahol abbahagytam, ez valahogy ennek a műfajnak íratlan szabálya. 

 Szóval a Costából kilépve, megreggelizve, konkrétan pár méterre ott volt egy buszmegálló, szinte azonnal jött is egy busz Maidstone felé, és mivel az irányban volt, felugrottam rá. Kb 15 perc múlva Maidstone-ban elcsíptem egy bozótjáratot Aylesford felé, nézelődtem sokat a tájat, este már semmi nem látszott. Nagyon szeretek itt.

 Amúgy Maidstone, amennyit elcsíptem belőle, kifejezetten szép városka (egyben Kent ezen járásának (érted: járás :)) is a névadója, kiterjedt középkori városrésszel, ide külön érdemes lesz majd egyszer visszajönni. Ha nem így alakul az Überrel, lemaradtam volna róla. Jól van minden.

 11:25-kor tett le Aylesford külterületén a busz, onnan 2km-re volt a pub, ahol tegnap abbahagytam a sétát, szóval először arrafelé vettem az utam. Pár fotó Aylesfordról:

 Ezen az utolsó képen: Kentben vannak mindenfelé ilyen sipkás házikók, ún. Oast House-ok, kettő lehetőség szűrődött le számomra sétálás közben:

1. Ebben rejtegetik a walesből és az ír szigetről ideszökött agresszív, fríz, kenyérsütő törpéket, akiknek csak így fér el a sipkájuk a házon belül. Sok van belőlük, csuklással szaporodnak, lelki gyakorlatuk a kovászolás. Tőlük származik a híres angol mondás: "Addig nem nő fű az ember fülében, míg jól meg nem hal." (Talán innen örököltük a logika alapján a gyepál kifejezésünket, mely rögtön rámutat az élet körforgására, rögtön a várható következményre utalva.)

2. Bár frízül az oast kenyeret, ill. kenyerezést jelent, de óangolban viszont komlót, s ezek a házikók hagyományosan a helyi ale sörhöz kellő komlót szárították, kemencékkel alul, légterelő szellőzőnyílásokkal felül, attól ilyen csücskös, mint alvós maci füle szopogatás után.

 Lehet választani.

 Aztán tájélményeim lettek, heveny fokozatban:

 Ma egész sokszor eltévedtem. Amúgy szeretek eltévedni, mert néha ajándékkal terhes (terhes, mert roppant sokat kell általában fölöslegesen caplatni miatta).

 Viszont van, amikor bőven behozza az "árát". Erre bukkantam egy több km-es kitérőnél:

 Neolitikus dolmenre ritkán bukkan az ember, amikor keres egy szép helyet pisiléshez. (Ez az ún. "látvány-pisilés". A legtöbben jellemzően sötét, csúnya helyekre bújnak el pisilni, pedig sokkal több értelme van úgy dekondenzálni, ha közben az ember gyönyörködhet valami szépben, szabadon.) Szóval errefelé neolitikusak laktak. Csak sokkal később értek ide az analitikusok.

 Egy másik alkalommal az equusamana vagy terápiás megfogalmazásban hippofil kiéhezett asszonynép kocsmájára bukkantam:

 Meglett az angol telefonfülke újraértelmezett verziója is, csípem:

 Még némi táj:

 Szeretem, amikor egyszerűen az valami, aminek lennie kell, ez egyenesség, semmi flanc:

 És mikor mindössze 18 megtett (javarészt összevissza) km után rádöbbentem, hogy 

- nagyon későn indultam, és nem sétálhatok túl sokáig, mert még mosnom kell, hogy megszáradjon a cuccom reggelre (ez fárasztó kézimosást jelent),

- irtó hosszú útszakasz lenne, ami előttem áll, úgy, hogy semmi szálláslehetőség nincs, és arra rájöttem, hogy az Über meg teljesen letiltott valamiért,

- túl hidegek és esősek még errefelé az éjszakák ahhoz, hogy egy kényelmesebb bokorban elhelyezkedjek éjjelre,

- bolt sincs kb 20km-en át előttem,

- és amúgy is csak rendre eltévedtem ma, ami poén, de közben irtó időrabló, és több már nagyon nem férne bele mindezek mellett,

 Nos, ekkor beláttam, hogy nincs más választásom, mint visszasétálni a már megtett útszakaszon kb 1 km-t, a kereszteződésben álló patinás régi innbe, hogy ott méregdrágán meg tudjak szállni (mosni, vacsorálni) legalább.

 Konkludálok a The Black Horse Inn képeivel, ami mellett egyszer lendületesen elgyalogoltam, majd a semmi közepén történő kb egy óra szerencsétlenkedés után némileg alázatosabban visszaslattyogtam, hogy bejelentkezzek a bozót mélyéből foglalt szobámba. Amúgy tényleg remek hely, 1693 óta büszkék a tűzről pattant asszonyaikra.

 A szobát mosás után meg kellett hackelni kicsit, mert olyan hűvös volt, hogy csak az utam bicentenáriumára száradtak volna meg a ruháim. Van fűtőtest, intelligens, meg minden, csak le volt zárva. Se beindítani nem lehet, se hőfokot állítani. A briteknek nem font(GBP)-os a fűtés általában. 

 Magyar gyerek + svájci bicska + rövid bőrszíj + titánium karabiner (nem voltak rendes vállfák, csak szögtetejűek) = száradó ruhák.

 Ez nem tudom milyen nap volt ma. Fura, nyakatekert, állandóan valamit variáló, hosszú, de rövid, nagyon drága, de közben csak egy csütörtök.. Káosz a javából, kb fél óránként eszembe jutott, amit az éves előrejelzésben mondtam is erről. Let it be.

 U.i.: Hallelúja, fogfájásom már nincs, anélkül harapok végre ott is, hogy (den)Thor bedühödve villámpörölyözne az ínyemben. A bal térdem és achilleszem viszont fáj, de javarészt enged járnom. 

 Szép éjt, süssenek fríz törpök kovászos kenyeret álmunkban. Aztán jöhet a sör is.