6. nap, az utolsó út Angliában

Boughton Under Blean - Dover, 40,8 km (Sum: 191,5 Km)

 Amikor hajnalban elgondolkodsz, hogy álmodban is gyalogolhattál, nem is keveset:

 Aztán kibogoztam, hogy ez egy régies kifejezésből jön: törvénytelen hely, mivel főleg csempészek és orgazdák laktak errefelé. Nincs köze a francia településhez.

 Costa classic style:

 Fűben bujkált egy egész lázadó törpe regimen, de kiszúrtam őket:

 Ez kimaradt a tegnapi beszámolóból, pedig rájöttem, hogy belül nekem fontossága van: Nem sokkal a szállásomra érkezésem előtt egy nagy, autópálya-lehajtós körforgalomnál tanúja lettem egy komolyabb balesetnek. Egy idősebb hölgy elindult a kis citroenjével az egyik lehajtón, aztán valószínűleg rájött, hogy nem jófelé indult, és megállt. Emiatt a mögötte haladó Audi vészfékezésre kényszerült, viszont az amögött haladó nagy fekete pickup szinte fékezés nélkül belecsapódott így az Audiba. Ronggyá tört a két autó. 

 Odasiettem, alaposan megnéztem, de nem volt szerencsére személyi sérülés, kicsi sem, így nem volt dolgom, voltak elegen ott, akik minden másban hatékonyabb segítséget tudnak adni mint én. Ez új volt, ilyen balesetnél még nem voltam ott: nem kellett a segítségem, a beavatkozásom, a munkám, másokért tevésem. Elgondolkodtató változás. Örültem neki.

 Aztán kb 2 órával indulás után beértem Canterburybe. Nos, igazi ékszerdoboz, kifejezetten szép karaktere maradt, sok évszázad változásai után is. Ez egy jó hely, ömlesztek képeket:

 Ez az utolsó a világ legrégebb óta folyamatosan működő iskolája, a King's School. 597-ben!! alapították, és azóta különböző formákban, de túlélt mindent. 

 Csak ilyen képet tudtam csinálni róla, mert hevesen megakadályoztak, hogy bejussak a suli területére, pedig iskolásfiú derűvel az arcomon próbáltam természetes könnyedséggel besétálni a sorompók mellett. Lehet, hogy ez volt a baj. A honlapján a sulinak viszont menő videója van a kinézetéről, érdemes megnézni.

 Canterburyban véget ért Chaucer útja.

 Ez meg egy sok száz éves zarándok kórház:

 És a katedrális, ami a legfőbb Angliában, ennek az érseke jogosult egyedül koronázni a királyokat, a mostani felel Károly koronás fővé emeléséért.

 A katedrálison belül ölte meg Thomas Becket canterbury érseket 4 lovag, karddal, mert az egyházat képviselte a királlyal (II. Henrik) szemben. Mivel a pápa szentté avatta, így vált a Canterbury katedrális zarándokhellyé, pl Chaucer, és minden keresztény személy számára.

 Az orgyilkosság emlékezetére, a 4 lovag, 4 kardját ábrázoló, egyébként jól megcsinált ügyes kompozíciójú emlékmű, Becket halálának helyén, a katedrálison belül:

 Szép, maradandó élményt köszönhetek a katedrálisnak. Ahogy odaértem, az előtte lévő Visitor's Centerben megkérdeztem, hogy hol kaphatok pecsétet a zarándokútlevelembe. Innentől meghökkentő bánásmódot kaptam. 

 Egyrészt a fentebb látható képek azon a nekem tartott vezetésen készültek, amit kiemelten kaptam, mint zarándok (ingyen). Másrészt összeismertettek egy huggenotta pásztorral, aki épp templomszolgálatban egy szertartást tartott, amikor megérkeztem, hogy adjon áldást az utamra. 

 Megszeppentett a kiemeltség, hiszen eddig soha ilyen egyéni bánásmódot nem kaptam zarándokutakon, pedig volt már pár. Furcsa volt, persze jóleső.

 Állt a szertartás közben, de rögtön utána egy elektromos kerekesszékbe ült, alig tartották a lábai. Valamiféle sorvadásos betegsége lehet, a bal keze is teljesen mozgásképtelen görcsben állt, és a lábai is erősen ferdék és gyengék voltak. Egyedül a jobb keze funkcionál ránézésre normálisan.

 Szóval nem volt jó állapotban a teste, de közben meg jókedélyű, kedves, érdeklődő volt, ahogy beszélgettünk kicsit. A kerekesszékében lassan gurult, miközben egy csendesebb oldalkápolnába húzódtunk félre.

 Amikor meghallotta, hogy épp ma végiggyalogoltam a London-Canterbury zarándoklatot, és rögtön indulok is tovább a Via Francigena Canterbury-Róma zarándoklatára, ráadásul (kérdéseire felelve) korábban már végiggyalogoltam korábban a Camino Francést, a Camino Portuguést, a Norte baszk szakaszát és a Dos Faros útvonalát, csak nézett rám, nagyon kedvesen, szeretettel, de nagyon vizsgált csendben. Ez vagy két percig is eltartott, kedves nyitottsággal álltam a tekintetét, tisztelettel, de nagyon kíváncsian vizsgált. 

 Majd egyszercsak nagy mosoly lett az arcán, biccentett valami konklúzióra, és felcihelődött a kerekesszékéből, és intett, hogy menjek utána. A katedrális hajójának egy hátsó kápolnájában talákoztunk, és onnan nagyon lassú, nagyon esetlen módon, több mint 15 perc alatt, visszavezetett engem a katedrális elejébe. 

 Nem értettem, hogy miért küszködik, miért nem a székében gurul, de nem akartam rákérdezni. Párszor majdnem elesett, nagyon labilis volt, keményen végigküzdötte a távot. Nagyon meghökkentő volt ezt végigkísérni. Nem ajánlottam fel a segítségem, nem akartam megalázni kéretlen jószándékommal, ő meg nem kért meg, végigcsinálta.

 Egy lezárt különkápolna részbe vitt, az Augustine Chapelbe (ő volt az, aki Rómától Canterburybe sétált anno, és elhozta a kereszténységet a britonokhoz, megtérítette a helyi királyt, létrehozta a King's Schoolt 597-ben, és elindította ennek a katedrálisnak és mellette egy apátságnak a felépítését).

 Aztán rám nézett, és azt mondta, hogy ő ennél sokkal többet már nem tud gyalog megtenni. Jót nevetett, és megjegyezte, hogy talán észrevettem. A többi zarándokot ott hátul, az Irgalmas Szűzanya kápolnában szokta megáldani, ahová a székével vezetett először. 

 De úgy volt vele, h nekem nem ott van dolgom. Ezt a pár métert kérte, hogy fogadjam el, hogy útitársamként megtette az utamon mellettem, szerette volna ezt az utamhoz, engem tisztelve felajánlani. Nekem meg az Augustine (magyarul Szent Ágoston) kápolna kell adja a helyet az áldásnak. Azt nem magyarázta meg, hogy miért.

 Aztán szépen, szívből megáldotta az utam. Még külön imát is adott nekem, hogy ha nagyon nehézbe kerülnék, az majd segít.

 Nem vagyok keresztény, s nem vagyok úgy hívő, ahogy ő, másképp látunk nyilvánvalóan nagyon sok mindent a világból. De az az alázat, szolgálatkészség, tisztelet, amivel nekem ezt ott adta, a lábain megtett - neki veszettül hosszú - úttal, beszélgetéssel, imával, áldással, nos ez kinyitotta a szívem teljesen. Elszorult a torkom, és könnyek is csorogtak a szememből, ahogy még mindig utolsó erejéből állva megáldott.

 Aztán belerogyott egy székbe, és beszélgettünk még pár percet. Utána felállt ismét (és továbbra sem kért segítséget), maga után hívott, "kisétált" velem a katedrális mellé, a nulladik km kőhöz a zarándokúton. Majd egy mondatot mondott, hogy mit kíván az utamhoz, pont azt a dolgot, ami a legnagyobb belső motivációm az úttal kapcsolatban, amire szívem mélyéből vágyom. 

 Csak álltam megkövülten, villám sújtottan. Mosolygott egyet, látta, ami történik bennem, majd elmondta (angol létére egész jól visszaidézte, ahogy bemutatkozásunkkor mondtam neki) a teljes nevemet, majd jó zarándoklatot kívánt, kezet nyújtott. Baráti kéz volt az. Utána visszafordult, elindult a katedrális mélyén lévő székét megkeresni. Én meg ott álltam, a könnyeim között, totál meghatva.

 Gyönyörű ajándék volt ez így, és végtelenül megtisztelő, elgondolkodtató az utam elején. No, most is könnybe lábadt a szemem, ahogy ezt írtam. Nem tudom sikerült-e átadni az élményemet, valószínűleg nem. De nekem sok szempontból nagyon sokat adott. Igazán hálás vagyok!

 A nulladik km kő:

 A pásztornak (Hugh Norton) utánakerestem most, és találtam róla egy videót, ebben még jobban tudott járni.

 Aztán elindultam az új zarándokúton. Az első jelzés (említették a Visitors Centerben, hogy nem sok ilyet fogok látni, ne keressem :)):

 Azt Canterburyben megtudtam, hogy csak 3x megy olyan komp Calais-be naponta, ami szállít gyalogosokat is, egy reggel, egy koradélután, egy este. 

 Ha a második kettőt választom, akkor vesztek egy napot (amit nem engedhetek meg, ha szeretnék odaérni Rómába), mert holnap újra mosnom kell, így nem sétálhatok estig. Szóval el kell kapjam holnap reggel a 9:45-öst. Ami nem tűnik durvának, de a határellenőrzések, buszoztatás miatt oda kell érnem 7:45-re a kikötőbe. 

 Szóval be kellett vállaljam ma a fennmaradó távot Doverig, úgy hogy ez a sok minden a katedrálisnál, plusz az előtte utam, városnézés, reggelizés stb - ezeknek köszönhetően fél 1 múlt, mire el tudtam indulni Canterburyből.

 Úgyhogy ez egy hosszú séta volt may mire ideértem, sajnos sokszor aszfalton, ami nagyon kikészíti a lábakat. No de van ez így. Ha Hugh ezt így végigtolta mellettem.. egy panasz szavam nem volt egész úton, sőt, lelkemben szép útként marad meg.

Doverbe beérve (amúgy rém csúnya város, az eddigiekhez képest igen mostoha kistestvér) egy aranyos búcsú fogadott, mosolygós integetés Anglia részéről:

És az utolsó angliai szállasom, kis szobám.

 Holnap irány Franciaország, ott hosszú (több mint egy hónapig tartó) út vár.