7. nap, a francia óceánparton

 Calais - Wissant, 22,71 km (Sum: 214,21 km)

  Dover reggeli képei:

 Nagyon korán odaértem Doverben a komp kikötőhöz. Másfél órával kellett korábban kiérni, hogy ott még útlevélellenőrzés + táskákat, embereket.. - pontosan ugyanúgy átnéztek minket, mint a reptereken. És utána még buszokra tereltek, azzal vittek fel a kompra, majd onnan tudtunk kiszállni és a komp utasvárójában tartózkodni. Aztán pepitában Calais-nél a túloldalon, szóval kicsit körülményes a sztori. 

 Maga az átkelés teljesen eseménytelen volt, az elején szikrázó napsütésben, majd az út második felére, a kontinenshez közeledve már ködössé vált az óceán. Hősiesen elaludtam egy kék fotelben, némi olvasás mellett ez volt az egyetlen cselekedetem ott, még arra sem vettem a fáradságot, hogy fotózzak a fedélzeten. Jól esett :). 

 Calais:

 Calais-ben megkerestem a katedrálist, onnan kezdődik hivatalosan az út Franciaországban, ill a kontinentális szakaszon. Maga a katedrális zárva volt. Nagyon lassú a komp, ráadásul időzónán is előreállítás történik közben. Szóval a lényeg az, hogy csak fél kettő magasságában tudtam egyáltalán elindulni a városból.

 Onnantól kezdve pedig, nos, egy érdekes úton indultam el. Nem befelé az ország belső része, Arras felé, amerre mennem kell majd, hanem most még egy kurfliban, végig az óceánparton, Wissant települést megcélozva. 

 A táv első egyharmada kifejezetten hangulattalan, lepusztult, sivatagos volt, szó szerint bokáig érő homokban kellett járni, még nem pont a parton, hanem amellett küszködve. A legkellemetlenebb pergő homokban. Tömören: nem volt jó, iszonyú energia rabló. 

 Őt nem tudom, mi lehetett..

 Utána sem volt sokkal könnyebb, magas, dombos, kapaszkodós rész következett, folyamatos fel-le hullámzással. És csak az útnak az utolsó egyharmada volt az, amire azt mondanám, hogy tényleg szép is volt. Az viszont kifejezetten az volt, újra lent az óceánparton. Volt, hogy a mellette lévő dombokon haladtam fel-le, onnan letekintve az óceánra. Volt, hogy konkrétan az óceánparton kellett gyalogolni, elég sokat. 

 Mókás jelenség volt, hogy a GPS azt jelezte, hogy vízben haladok több órán keresztül. Valójában sokszor így is volt, mivel ez tulajdonképpen a sziklák tövében az óceánnak az ártéri területe, dagálykor el is lepi több méter magasan a víz. Épp apály volt, ezért tudtam ott sétálni - ettől függetlenül nagyon sokszor talpközépig, s volt, hogy akár bokáig vízben. Olykor tengervízben, néha pedig patakoknak a vízében, amik ezen a fövenyen át haladtak az óceán felé. 

 Elég érdekes módja volt ez a közlekedésnek ma végig, úgyhogy nagyon elfáradva, kitikkadva értem csak célba. A nap borzasztóan erősen sütött már most is, és még csak április vége van. Uhh ez kemény lesz itt Franciaország belső területein májusban, illetve majd Olaszországban június-július-augusztusban. Kihásban nem lesz hiány :) 

 Szóval meglehetősen kimerülten, végül este hét után sikerült a szállásomra érnem, így már nem tudtam mosni. Holnap emiatt a mai cuccaimat veszem fel (nincs már tiszta semmim). Végülis, úgyis kb. 5 perc után már vizes lennék, csak annyi a változás, hogy kapásból büdösen kezdem, nem lesz kecsegtető kezdet :) 

 Érkezés után közvetlenül Lilivel matekoztunk és készültünk töri tz-re, üdítő anakronisztika volt egy ilyen környezetben.  :)

Drágák itt is a szállások. Olyan egyszerű és lepusztult szobákért kérnek el egy éjszakára, egy embertől 40-50 ezer forintokat, ami igazából odahaza 6 -7 ezer forintnál többet nem érne. Ez van, ez egy ilyen környék. Franciskák.

 Holnap már viszont a szárazföld belseje felé veszem az irányt, Arras, majd Reims és végül Svájc és Olaszország felé. Szóval holnap kezdődik el igazából a szárazföldi út számomra.