11. nap, poroszka
Avroult - Amette, 27,25km (Sum: 319,2km)
Szántóföldek, falvacskák, forróság, bolt- és étterem hiány. Erősen fájó bal lábszár, emiatt lassú, de nyugodt poroszkálás.
Az előző esti vendéglátóim megreggeliztettek: szokásos fehér kenyér szeletek (itt nagyon nem jó minőségű a kenyér, az otthonihoz képest), 1 croissant, vaj, lekvárok, felajánlott, de el nem fogyasztott sajt, tea, ennyi. De szívből adták, az igazából sokkal jobban esett, mint az étel. És nagyon aranyosan egy kis pohárka szeletelt epret is kaptam, aranyosak voltak.
Aztán a fent leírtak. Az égvilágon semmi kiemelkedő nem történt. És a zarándoklatnak azt gondolom, ez lényege is. Így tud kinyílni a belső világ igazán. Csend van, hangosabbá válik a belső hang, filozofikusabbá, elemzőbbé a belső narrátor. Ebből nincs még mit kiírni, artikulálni, még belül is várakozás van és kérdések, felvetések csupán.
Viszont mivel május 1. van, így a megszokottnál jóval több túrabiciklis jött szembe, valamilyen verseny is volt ma. Minden nap találkoztam 2-3 biciklissel eddig, ma kb 40-el. Látványosan más a mozgáskultúra mint otthon, erre felfigyeltem már Portugáliában és Spanyolországban is.
Amit lenyomtak ma ezek a biciklisek, nem semmi, igazán elismerésre méltó a kitartásuk, a beletett erőfeszítésük, az egész hozzáállásuk. És tényleg sokan csinálják, nagy divat errefelé az összes féle kerékpáros sport.
Tetszik-tetszik, szeretem is a kerékpárt, de főleg azt, amelyiken van egy szépen morgó belső égésű motor is. Ez van, nekem leginkább a séta, a túrázás az önazonos élményű mozgásforma (a szörföt csak szeretem, de nem megy jól). Ezeket viszont tényleg nagyon szívesen, jó lenne, ha otthon több időt, ill. rendszeresebb lehetőséget biztosítanék neki.
A lábszárfájdalom nem ínhüvelyi, mert akkor főként a boka környékén fájna, hanem shin splints, vagy orvosibb nevén: medial tibialis stress szindróma. Magyarul a vádli elülső izmainak a túlterhelése, amitől begyulladt a sípcsonti csonthártya is.
Ez már nem először van zarándokutaknál, pokol tud lenni, emiatt kellett részben a spanyol úton a földön húznom magam napokig. Kíváncsi vagyok, hogy lesz most. Most nem rambózni jöttem, az biztos, csináltam már eleget. De feladni sem szoktam semmit. Igyekszem kezelni, és odafigyelni rá. Hope the best.
Mivel ismét semmi nem volt nyitva, így ismét étlen maradtam volna, azzal a kivétellel, hogy itt abszolút nem is volt esélyem venni semmit vacsorára sem. Szerencsére a biztonság kedvéért tegnap este meghagytam az üres pizza felét, és ma egész nap cígöltem magammal, s csak reméltem, hogy nem romlik meg a hőségben. Megettem most vacsorára, hidegen, mereven, de nem volt rossz íze. Holnap majd kiderül :))
Comments
Post a Comment