14. nap, Selestine

Arras - Favreuil, 32,1 km (Sum: 408,6km)

 Ma volt az utolsó teljes napom Pas-de-Calais megyében (ami Nord-Pas-de-Calais régióhoz tartozik), eddig ezen keresztül vitt az utam, mióta partraszálltam Franciaországban (itt partra szoktak szállni az emberek/seregek a törikönyvek alapján, úgyhogy ennek nyomán én sem tettem másképp Calais-ben). 

 Holnap délelőtt belépek Picardie (Pikárdia, mint a Start Trek kapitány) régióba, azon belül is Somme megyébe, és a világháborús konnotációt valószínűleg magáról soha le nem mosó Somme folyó partján tervezek majd megszállni, Péronne településen. 

 Aztán majd meglátjuk, hogy az út maga hogyan tervezi, úgyis úgy lesz :) Mindenesetre kíváncsian várom, hogy jelent-e ez majd valami változást a táj megjelenésében is, vagy pusztán közigazgási határt lépek át?

 Úgy belejöttem tegnap, hogy ma is ugyanaz volt a forgatókönyv: meg sem álltam, amíg célba nem értem, igazából könnyebb így megtenni a távot. Szünetekkel tarkítva elnyúlik, és a tudat szempontjából nehézkessé válik az újabb és újabb etapoknak nekivágni.

 Érdekes mód kevésbé vagyok kimerült/igénybevett, mint amikor megállok 2-3x menet közben. Persze gondolom benne van az is ebben, hogy már pont 2 hete vagyok úton, és kezd hozzászokni a szervezetem ehhez a terheléshez. Nem szándékozok erre ráállni, de mindenesetre rendben leszek ezzel, ha ez így alakul máskor is.

 Jó hosszan tartott elhagyni Arrast, a mai utam hatoda még ott köszöntött reggel.

Utána békés, megszokott vidék vitt a hátán. 

 Volt egy vékony ligetsáv, amin belül kifejezetten hangulatos ösvény vezetett át hosszan elnyúló szántóföldek között. Innen tudtam felköszönteni ide vonatkozó női szeretteimet Anyák napja alkalmából. Nagyon jó volt látni őket, hallani a hangjukat, s bár én köszöntöttem fel őket, azt hiszem, ez most nekem nagyobb ajándék volt. Áldja meg az ég a nőket :)

 Igen hideg, erős szél fújt egész nap, végig zuhogással fenyegetett, de végül ma nem áztam el. Nem is olvadtam szét, remek volt így. 

 Ebben a ligetben egészen viharossá erősödött a szél, és vagy fél órán át a fákon, bokrokon lévő virágok szirmait fehér és rózsaszín esőcseppekként sodorta az ösvényemre és rám. Élményre olyan volt, mintha bőrig áztam volna virágszirmokkal, szépséges és fenséges látvány volt, s bár a testem száraz maradt, engem bizony átmosott az élmény. 

 A szélirányból gondolom, hogy jó eséllyel a Galerne szél lehetett az elkövetője ennek a sziromszakadásnak, de mivel nem lehettem biztos benne, így női, virágzuhogást hozó jellege miatt Selestine-nek neveztem el, illene egy ilyen kecses istennőhöz. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű táncot lejtenek, amikor összefonódnak a nagy Misztrállal végül.

 Képeken nem tudtam megörökíteni a virág-esőt, de a ligetet igen:

 Selestine ligete után kis sivatagosabb rész következett, itt is tért hódít egyre inkább, szomorúan biccentettem, hisz olyan volt, mintha a Kunságban jártam volna.

 De aztán újra a zöld vette át a prímet. Jobb ez, sokkal jobb.

 Majdnem felkiálthattam, hogy I've got the páva! De arrébb lebbent, ahogy megpróbáltam a közelébe kerülni.

 Aztán már csak Bapaume következett, amiről azt hittem, hogy ez lesz mai utam vége. De aztán nem találtam itt szállást, még várt egy kis út.

 Szerencsémre kb 3 km-re Bapaume mellett van egy kis falu, Favreuil, ahol egy családnál találtam menedéket ma estére a távollevő fiuk szobájában. Aranyosak, van 3 szép labradorjuk, 2 unottan pislogó macskájuk és egy csíz a csupasz arcukon - csináltunk közös fotót a családi albumukba :)) 

 Most készítik - nekem is - a vacsorát, sőt, reggelit is adnak majd. Jó sorsom hozott erre :)

A fiú szobájában egy Indian motort ábrázoló kép fogadott, erős jelzésként, hogy itt a helyem ma estére. 

 Éjjel találkozzunk széles mezőkön, ott leszek, álmaim Indian lován ;)