17. nap, Take it easy

Saint-Quentin - Seraucourt-le-Grand, 12,84km (Sum: 486,8km)

 Az tegnap este már lemaradt, mert dőltem a fáradtságtól (és túl terjedelmes lett volna a méltó kifejtése - no majd most), hogy mikor visszaértem beszerző körutamról, kb 20:30 körül a szállásomra, a 3. emeleti kis szobaapartman ajtaja előtt egy megtermettebb nő ült, hátát az ajtómnak vetve, cigarettázott (bent, a folyosón), sörözött, mellette ácsorgott vélhetően a párja, nem sok foggal a szájában, és kevés fénnyel a szemében. Mind a ketten nagyon harsányan, ezerrel kiabáltak nekem franciául, szinte nekem támadtak. 

 Szelíden megjegyeztem, némileg megilletődve, hogy nem beszélek franciául. Erre pillanatnyi szünet és még hangosabb "Oh, Merd!" megjegyzés hagyta el mindkettejük száját, majd ugyanúgy folytatták (továbbra is természetesen franciául), teljesen belelovallva magukat a mondanivalójukba s vélt igazukba. Nem volt nehéz kihámoznom, hogy ezt az apartmant bizony ők foglalták le, de nem jutnak be, nem működik a kódjuk. (A legtöbb új szállás mostanában kódkilinccsel működik. Szeretem, nincs kulcsra szükség, egyszerű, ügyes találmány.) 

 A francia kommün barikádharcos proletárnőit idéző, de talán még náluk is egyszerűbb és sörszagúbb teremtés egy összefirkált lapot lobogtatott, majd tolt az orrom alá, rajta egy kóddal, ami (hála az égnek) véletlenül sem hasonlított arra a kódra, amivel én már pár órával korábban bejutottam, amikor letettem bent a cuccaimat, és lezuhanyoztam. 

 Ordítozott, hogy rossz a kód, rossz a zár. Próbáltam abszolút nyugodtan és türelmesen elmagyarázni, hogy itt valami félreértés lehet, mert hogy ez az apartman erre az éjszakára az enyém, és nekem bizony működik a kódkilincs is, ergo logikusan náluk csúszik valami, valamit benéztek. Talán rossz ajtó előtt táboroztak le (az egész ház, 3 emelet, összesen 6 lakás kiadásra volt kialakítva).

 Mivel közben folyamatosan kiabált a nő, a férfi valamivel gyámoltalanabbul, de szintén morogva ismételgette, hogy ez az ő szobájuk, kifizették!!, csak mélyült az az élményem, hogy szavaim pusztán önmagam szórakoztatására hagyják el hangképző szerveimet. Ők csak nekidurálva óbégattak, hogy bizony ezt kifizették, ez az övék, nem az enyém. De rossz a kód.

 A jobb napokat talán sosem látott nő eltorlaszolta az utamat az ajtóig, vehemens viselkedése nem csökkent, bármennyire próbáltam nyugtatólag fellépni. Csendes higgadtsággal megmutattam a foglalásomat a booking levelezésben, és sikerült elérnem, hogy ő is elővegye a telefonját. 

 Kiabálta közben, hogy először foglalt szállást a Bookinggal, de hogy sose fog többször, ez egy szar (a merd szót könnyű felismerni, gyakori kötőszó errefelé). Nem éreztem szükségét erre bármit mondani, pedig valahogy volt egy tippem, hogy nem a Booking a hunyó ebben a zsebdrámában. És persze csak ismételték tovább, hogy ehhez a lakáshoz nekik van joguk, nem nekem, mert kifizették. Csak szar a kilincs.

 (Meg kell jegyezzem, közben belül álmélkodtam, hogy vajon hogy csöppenek ilyen helyzetbe. Szürrealitásának, abszurditásának volt egy szépsége, nem mondanám, hogy nem élveztem magát a jelenséget. Életszagú volt, olyan módon, ahogy sok éve már nem. 

 A végtelen változatosság spektrumának egy távoli regiszterét adta élménynek. Szórakoztató anomália. Amúgy ez egy teljesen működő női név lehetne, és teljesen autentikusan belesimulna a nomen est omen szabályainak megfelelően a névjegyzékbe: Anomália. Magamban el is neveztem ekkép a "hölgyet".)

 Van valami abban a nagymamám féle interlinguális kommunikációban, hogy ha hangosan és tagoltan mondja a saját nyelvén az ember a dolgokat, akkor jobban megértik (Orbán is ekképp szól magyarjaihoz), eskü tiszta volt, hogy miket óbégat a perszóna és sors-sújtotta párja. A francia nyelv amúgy tényleg gyönyörű, kifinomult, még indulatot kifejező, argo szavai is elegánsak. Folyosói kamara(karma)darabunk natív szereplői viszont másféle franciát beszéltek, amolyan kőbányai dialektust.

 Anomália telójában igyekeztem segíteni megtalálni a booking igazolást, emailt, bármit, amit kapott (nem is igazán értem a firkapapír funkcióját a vélt kóddal), de nem jártam sikerrel, mert nagyon hirtelen személyisége ellehetetlenített bármiféle következetes keresést. Főleg a felháborodás és nagyon hangos óbégatás élményébe volt beleradagva. (Ő most ezt éli, tapasztalja, mindenkinek megvan a maga alapélménye, amit adott inkarnációjában gyakorol, s közben integrál.) Sörszagúan és cigifüstben a zárt folyosón. Kb már 10-15 perce. Miközben bazira be volt gyulladva és nagyon fájt a térdem, sípcsont melletti mindenem, és kínokat éltem meg ott ácsorogva. 

 Elég lett. Szórakoztató volt, de a jóból is megárt a sok, pihennem is muszáj volt már.

 Nyugodt, de határozott mozdulattal arrébb sodortam a nőt, beütöttem az én kódomat, átléptem részben a nőn, részben a cuccain, kinyitottam az ajtót. Meglepett hangok törtek elő belőlük, majd szélesre tárva az ajtót, belátást adtam a szobába. Egyrészt a bent lévő cuccaimra (mindenhol mindenféle ruha lógott, mostam délután), másrészt a kis egyszemélyes ágyra. 

 Rámutattam, és a korábbiaknál már valamivel ércesebb hangon annyit mondtam: une personne. Körbemutattam, hogy nincs másik ágy. Aztán rájuk mutattam: deux personnes. Majd amikor látszott, hogy végre a hajnal zavart fényei rést ütöttek bezárt valóságuk sötét ködén, ismét csendesen elmondtam ugyanazt, amit korábban többször próbáltam jelezni nekik: non bonne chambre (nem jó szoba). A Rigó utcából nyilván röhögve kiutasítottak volna egy életre, de ott működött. 

 A hirtelen beálló gyógyító csendben, biccentettem nekik, majd bezártam az ajtót az arcuk előtt, őket a folyosón és történetük további részében hagyva. Shakespeari balra el. Pár éve még továbbra is igyekeztem volna segíteni nekik, de azóta ez egészségesebb bennem: a nem kért segítség erőszak, a nem elfogadott segítség meg csak folyóba szórt aranytallér, nincs értéke.

 Kis ágyamra végre ledőlve, az ajtón keresztül persze hallottam, ahogy Anomália hamarosan rátalált 10 éve dohányzó bányaöszvéreket bepistító hangjára, orgánuma áttört minden falon, ajtón, hangszigetelő rétegen. Csattant az Allors!, és férfiúi büszkeségét a fogaival együtt a szomorú múltban hagyó alárendeltjével együtt összenyalábolták a dolgaikat, és elindultak felfedezni az épületet. A többi ottalvó idegességére, és az én fakutyaszerű vigyorgással megélt gyönyörűségemre. 

 Következetesen mindenhol elkezdték beütögetni (a firkalapra valahogy odakerült) kódjukat, és elkezdték rángatni a kilincseket, közben valamiért hangosan óbégatva. Amire persze a bent lévők különböző mértékű indulattal kérték ki ezt maguknak. Valamiért fontosnak tartotta a bősz és egészen szküllai jelenség, hogy mindenkinek óbégasson kicsit, mielőtt továbbálltak másokat idegesíteni.

 Valamivel több, mint negyed óra kellett ahhoz, hogy egy hangos győzelmi kiáltást hallatott (szerintem csendben mindenki az épületben), majd hogy miért, nem tudtam kitalálni, párszor becsapták az ajtót, de végül elnyelte őket a szobájuk, mint ahogy saját maguk által megteremtett sorsuk is. Több szerepük nem volt az ottlétem során, ezért meg igazából hálás vagyok, interaktív színház volt, az ácsorgás fájdalmától eltekintve ingyen.

 Ezzel az intermezzoval és a naplózással együtt egész későn aludtam csak el, viszont hagytam magam fél 8-ig aludni, és lassan, békésen készülődtem. Majd bejártam a "Szenkventint", a belvárosi része egész jól nézett ki, de azért nem egy turistamágnes. 

 

Ez egy igazán szép orgona volt a bazilikában:

 Egy régi ismerős is szembejött, itt halad az El Camino Hollandiából induló útvonala:

 Feltűnően sok volt az előző esti pajtásaimhoz nagyon hasonlóan deklasszálódott és sorsába valamilyen módon belenyomorodott, beletorzult emberi fizimiska. Utoljára Calais-ben láttam hasonlókat, de ott főleg afrikai-származásúakat - itt viszont elég vegyes volt.

 Kifelé jövet próbáltam reggeliző-helyet találni, nem ment. Végül találtam egy pékséget, ahol kis asztalok is voltak, kávégép stb., letettem hát az egyikhez a hátizsákomat, és amikor sorra kerültem, bölcsen-felkészülten már a tolmács-appba bepötyögve várta a kérésem, franciául a mademoiselle-t. 

 Eszerint 2 vega szendvicset kértem, egyiket elcsomagolva, másikat helyben elfogyasztva, ha lehet, megmelegítve. Plusz egy forró tea, gyümölcs, ha lehet. Jól esett volna egy békés reggeli, olyan filmes, francia hangulatban. Nos, nem sikerült megértenie.

 Először is kisebb vitacsoport alakult ki, ahogy megkérdezte a sorban állóktól, hogy milyen is a vegetáriánus (ezen még mindig úgy meglepődök, azt hiszem egy másik bolygón élek). Végül minden egyes alkotóelemre rákérdezett: igen, a vaj jöhet. Igen, a paradicsom is, a saláta is, a tojás is. És közben állt a hosszú sor, burleszk volt ez.

 Aztán fogta, és jó alaposan becsomagolta mind a kettő szendót, odaadta egy szatyorban és büszkén: Voilá. Igazából nem lepődtem volna meg, ha beledob egy teafiltert a szatyorba, és nyakonönti az egészet forró vízzel. De szimplán csak elmaradt a tea, a melegítés, az asztalnál megevett reggeli. Ez nyilván már a nagyon sokadik ilyen élményem ebben az országban. C'est la vie en France :)

 Aztán elindultam a városból, a Somme partján haladva kb 10 km-t, így értem be a célomba. Ma direkt nem akartam többet gyalogolni, muszáj pihentetnem kicsit a gyulladt területeket. Nem mondom, hogy nem volt hatalmas küzdelem átvenni az irányítást a "na, csak 15-20km-el többet" énrésztől, de sikerült, erre most büszke vagyok (még ha ebből látszik is idiótaságom, hogy ez ekkora győzelem :) ).

 A Somme békésen csordogált mellettem, semmi különös nem jött szembe.

 Majd megérkezve mai állomásomra, a helyi vendéglőstől sikerült megkapnom a raktárát, amit oda szokott adni zarándokoknak. Nekem oké. Az éjszakai hidegre és a bogarakra kíváncsi leszek, de majd meglátjuk.

 Lepakolva a cuccaimat, volt időm végre megvarrni a kesztyűmet és az egyik ingemen lévő szakadást, el is merengtem, hogy mikor varrtam utoljára, talán a Portugál Caminon a szandálomat.

 Majd békésen kiültem az étterem teraszára, és olvasgattam, illetve elkezdtem megírni a tegnap esti mókát (látszik is az asztalon a kis összecsukható billentyűzet, amivel írom ezeket a sorokat). Azért jó volt itt, ajándék ez a pihenés ezzel a szép folyóparttal. 

 Hogy mit hoz az este, meg majd kiderül.