25. nap, Az esti kihívás

Saint-Amand-sur-Fion - Outines, 41,93km (Sum: 759,8km)

 Hosszú nap, lassan csörgedező, ahogy én is lassan csörgedeztem előre - kivéve a végét.

 Korán indultam. A hajnali köd sejtelmesebbé tesz minden vidéket, jól állt a szántóföldeknek is.

 Békés agrárturizmus volt délelőtt, Vitry-le-Francois városáig. 

 Az út nem arra ment volna, de kíváncsi voltam rá - no meg ott reméltem megejteni a 3az1-bent (reggeli-ebéd-vacsora). Szép és élettel teli városka, tetszett. No meg sikerrel is jártam. 

 Az osztrák sógorok elbújhatnak. Itt sokkal durvább a kerti kollekciók bősége ezekből a fura szobrocskákból. 

 Ezt a szobrot érdemes alaposabban megnézni. A teljes birodalmi gondolkodásmód, nemzeti és faji önkép, hübris pózol benne. 

 Akinek esetleg nem mond sokat: a szobor talapzatán a francia nemzet jelképe, a francia nemzet és a forradalom eszméinek allegorikus megszemélyesítője, az ún. Marianne tartja a kezében a győzelmi pálmaágat (ő van a Szabadság-szobron is), miközben kezet csókol neki a leigázott fekete-afrikai rabszolga.

 

 Imperialista rasszizmus!, kiáltja ma a modern francia nemzet, és telve vannak a városok utcái, házai, a közéletük a korábbi leigázottak immáron francia állampolgár utódaival (láttam pár büfében tv-adást, csak fekete előadók versenyeztek pl. az idei francia zenei gálán). 

 De a szobor csak áll háborítatlanul. Ahogy nagyon sok helyen temérdek ugyanilyen. Az otromba múltat még nem tagadták meg, majd eljön az is, így muszáj lesz.

 Egy indiai étteremben rámmosolygott a szerencse, no meg a pár fogú, de vidám szakács, és miután jeleztem, hogy ne spóroljon az alapanyaggal, rittyentett nekem egy hatalmas adag zöldséges biryanit (fűszeres rizs). Alig bírtam megenni, és elég finom volt, kitett magáért. 

 Már egy másik településen, ami ráadásul kicsi volt, semmi nem volt benne, csak a valaha ott élt emberek szellemei járnak oda még egyszer meghalni az unalomtól - nos, a központi egységben (kocsma, lottózó, traktor-benzinkút), volt alkoholmentes sör! 

 Annyira megörültem - hiába csak a vacak Heineken, de már mindegy volt nekem -, hogy rögtön 2 palackkal is kértem. Nézett nagyot a csapos, szerintem ő maga sem értette, hogy miért van nekik ilyenből, ráadásul most valaki magától kéri. Mindenesetre megszabadítottam a teljes készletüktől (a 2db), immáron nem foglalja a helyet a "rendes" italoktól.

 Aztán - alaposan alkoholmentesen - folytattam a caplatást a szántóföldek végtelen kőmorzsalékos föld útjain. Ami szépséget látok, ha lehet megörökítem, nekem szép ajándékok út közben. 

 30 km-nél meg akartam állni mára, mert egyrészt ezt is terveztem, másrészt nagyon fájt már a bal térdem. De nem volt szállás, ill. ami lett volna, ahová eredetileg gondoltam, az végül mára kioffolt. Szóval muszáj volt tovább menni, így lett 42km a vége. 

 Ráadásul gyorsan kellett megtennem a plusz 12-t, mert az Outines önkormányzat titkárnője (telefonon felhívtam őket, hátha) bejelentette, hogy ha odaérek 19h-ig, akkor megvárnak, és odaadják az önkormányzati szállás kulcsát, de utána menniük kell. Ez volt 16:50-kor. 

 Az átlagsebességem 5km/h, kipihenten, fájdalmak nélkül és lelkesen "száguldva". Ergo most gyorsabbnak kellett lennem, 30km után, fáradtan és erősen fájó térddel, talpakkal, felszakadt vízhólyagokkal, összecsomósodott hátizmokkal.

 Úgy lehagytam a lepkéket, csak öröm volt nézni! :)) No jó, nagyot küzdöttem. A hosszútávú gyalogláshoz sok minden kell, de az egyik legfontosabb pár hét után már az összeszorított fogak képessége. Ahol erősebb az akarat, az elszántság és az önfegyelem, mint a test követelőzésének ereje. 

 Nem teljesen volt felhőtlen a vigyorom, amikor - 2 óra, pihenés nélküli, sok helyütt süppedős, traktornyomos sárban történő, erőltetett menet után - 19:02-re beestem az épp zárásra készülődő hölgy meglepetésére az ajtón. De van szállásom.

 Az irodában egy tablón ott volt minden valaha volt köztársasági elnökük, megengedték, hogy lefotózzam. Irtó kifejező ez is. Még hozzá is tette a nő, 2x is, hangosan, feszülve a büszkeségtől, hogy "Ilniápászderoj!" Vagyis, ahogy kihámoztam: semmilyen király! 

 Vagyis csak elnökök vannak ott, a királyokat maguk mögött hagyták (nem úgy pl mint az angolok..). Érdemes megnézni a bal felső sarkot: Napóleonnal kezdődik az időszámításuk. Hogy ő mennyire elnök volt valójában (khm, konzul, majd császár), abba nem akartam belemenni. 

 Felesleges kekeckedés lett volna, miközben nem értünk egymás nyelvén. Így megmaradt a nagy nehezen elért kulcsom is, szóval van, ill. maradt szállásom :)

  Amúgy szintén szemet szúró, hogy a tablóról viszont hiányzik a nácikkal kollaboráló Pétain marsall, a Vichy-kormány vezetője, elnöke. Ő zsigerileg törölve lett a történelmi tablóról. Nem az a történelem, ahogy történtek a dolgok, hanem ahogy emlékezni szeretnénk rá, ezt minden politikus és nacionalista beállítottságú ember jól tudja. Mindenki más meg naiv.

 Miután kifizettem, és átvettem a kulcsot, letettem bent a cuccot, és még megnéztem magamnak az itteni templomot, mert még küszködve berongyolásom közben is észrevettem, hogy milyen különleges. Sőt az egész utcakép ezen a településen. 

 Nyilván az elmúlt napok fotói alapján csak ugyanaz a gerendás építkezési stílus, mint amit az angoloknál (éljen Viktória királynő!), vagy épp a németeknél is úgy szeretek. De így egyben egy városka... 

 Félkegyelműként álltam ott fél lábon az út közepén, csurogva mindenhonnan az izzadságtól, lihegve, néha felszisszenve a talpaim és általánosan a lábaim erősen és "hangoskodva" sértődött szidalmaitól, de álmélkodva, gyönyörködve.

 Még nyitva volt a templom, bejutottam, egyszerű őszintesége méltó párja volt unikális külsejének.

 Úgy szeretem, amikor az emberek szépet hoznak létre, igényeset. Odafigyelve, törődve azzal, hogy milyen életteret teremtenek maguk köré. Annyira nem értem a modern építészet működését. Általában lélektelen, jellegtelen, a statikai és technikai részektől eltekintve a legegyszerűbb kisegítő óvodás is meg tudná rajzolni a méregdrágán megtervezett épületeket.

 Miért nem törekednek többre, miért nincs igény szebbre, emelkedettebbre, méltóbbra? Hová lett a törekvés arra, hogy ne merő funkció legyen csupán a minket körbevevő világ, hanem önkifejezés, mértékkel és értékkel létrehozott elegancia? Nem giccs, hanem ihlet és szépérzék, egyéni és kollektív mítoszok-szimbólumok és álmok míves belefoglása a formázásért epedő anyagba?

 No de elég ebből, örömömre a kis szállásom is autentikus, itt is:

Az utam meg szép hosszában ez:

 A lovaim mára elfáradtak, ideje lezuhanyozni és aludni. Szép álmokat, és csak semmi rohanás, az hülyeség. Hacsak nem jár érte kulcs ;)