Brienne-le-Château - Spoy, 30,8km (Sum: 819,2km)
Reggel, Brienne városából kifelé haladva egészen sokáig elmerengtem a hajdani katonai iskola előtt állva, ahol Napóleon tanult, hogy innen kiemelkedve bekerülhessen a párizsi katonai akadémiára.
Próbáltam minél jobban ráhangolódni arra az atmoszférára, ami annak idején itt lehetett a zseniális korzikai számára. A háttérben a Chateau-val, amit a városka neve is jelez, egész könnyen ment. Lehet bolondság, de mégis felemelő volt kicsit belecsöppenni ebbe. Azért Napóleon igazán "exceptionnel" volt, és nem pusztán a franciáknak.
Kedves és kegyes volt hozzám a mai nap minden szempontból. Egyrészt szinte végig felhős volt. Amikor időnként felragyogott a Nap, akkor sem volt pusztító erejű és minden életet és életkedvet, cselekvési készséget szétégető. Ez hatalmasat dobott ismét az út élvezhetőségén.
Másrészt eléggé változatos tájon haladtam át, egész sokszor csodaszép erdei részeken, de amikor épp nem, akkor is - a borongos felhőknek köszönhetően - mindennek felbukkant a szebb arca, még a szántóföldeknek is.
Harmadrészt bírta a térdem a rendes használatot, bírták a lábaim az egész napot. Miután tegnap megírtam a blogbejegyzést, gyakorlatilag azonnal eldőltem és elaludtam. Aztán fél éjfélkor felébresztettem magam, és valamivel több, mint 1 órán át alaposan megkezeltem a térdem. Persze utána visszaaludtam.
Amikor reggel felébredtem, éreztem még, hogy nem tökéletes, de ha megfelelő óvatossággal jártam el, működött a térdem normális használatban, elbírt egész nap, s talán csak 2-3x volt némi fájdalom bevillanás. Érezhetően tovább erősítette, stabilizálta egy délelőtti távkezelés, meg hála a rám gondolásokért mindenkinek!
Szóval egész nap teljesen jó volt. Persze még nem tökéletes, mai nap is óvatos lassúsággal haladtam - de nem fájva, és ez nagy szó a tegnapi erősen gyulladt, erőtlen és erősen fájó állapothoz képest. Így viszont sokat gyönyörködtem ma (hogy mit váltott ki belőlem a táj, azt majd a képek után):
Szerintem ezek alapján, még ha eltörpülve is a helyszíni élményekhez képest, de talán átszűrődik mind a táj, mind az időjárás, a fények, a hangulatok végtelen sokfélesége és gyors változása.
Annyira dinamikusan változott ma minden, mintha egy be-lsd-zett színházi rendező fért volna hozzá a 3D-s valóságunk világosító pultjához és a díszletezőcsapat teljhatalmú irányításához.
Imádtam. Nagyon sokszor csak álltam és csodáltam a látványt, engedtem magamon át az aktuális hangulatot. Eszembe jutott persze Beethoven La primavera hegedűversenye is, de ebben a rapszodikus stílusváltásokban mégis inkább Dimash halhatatlan S.O.S. feldogozása csengett a fülemben.
Volt is egy pont, ahol még a táskát is letéve csak ácsorogtam, a búzamezők csodás hullámzását és folyamatos színváltozásait szemlélve, és közben 3x is meghallgattam ezt a letaglózóan emberfeletti mesterművet.
A '94-es születésű, kazah Dimash ivott az istenek italából, s az ambróziával és borral kevert nektár az emberi fajnak szabott hangképzés lehetőségei felé emelte őt.
Ez a dal meg... Egészen döbbenetes, ahogy egy nagyon levegős, magas fejhang szerénységéből hogyan bukkannak fel a stabil bariton mellhangjai, majd csomószor kevert regiszter és nem semmi erőteljes beltingek.
Egyetlen ember, egy dalon belül bejár 6 oktávot (önmagában embertelen), de még csak nem is ez az igazán tudatrobbantó! Hanem az a végtelen tisztaság, pontosság, elképesztő könnyedség!!, ahogy akár női operahangon, akár férfi operahangon, akár pop-stílusba, akár musical theater megoldásokba benyitva, döbbenetes fortissimo vibrátókból pillanat alatt visszaejtve angyali könnyűségű falsettoba betalálva énekel, mint senki más.
És azok a falsetto, sőt, whistle-tone staccatók! Ezt hogy lehet megcsinálni egy férfinek? Ilyen sokszínű énekhangot, pláne ekkora regiszteren, ilyen embertelen pontosságú és pláne könnyedségű kontrollal.. Nincs még egy ember ezen a bolygón, aki képes erre. És a tudata annak, hogy neki vannak rap számai is.. :))
Minden egyes alkalommal mélységesen megdöbbenve nézem-hallgatom ezt az S.O.S. számát. Nem egyszer eszembe jutottak Dimashról a híres castratik, a régesrég (drága Kodály) tanult zenetörténelem híres énekes csodái, akiknek a kasztrálásuk miatt teljesen egyedi hangképző szervei, hatalmas mellkas kosara, elképesztő hangszál rugalmassága, hangtartási hosszúsága alakult ki.
Ők énekelhettek így - kivéve az alsó bariton sávot (sőt Dimasht hallottam már basszust is könnyedén énekelni. Amúgy ő alapban bariton, na ez a nem semmi. Ja, és 13 nyelven énekel, elég jól). Uhh. Elnézést, de ma ez szólt nekem a tájból, aztán meg a fülhallgatóból. Még most is bennem rezonál a nappal együtt, és benyitott a zenei ámulatomba újra.
Ha esetleg még nem ismered, hallgasd meg mindenképp! Próbáld megfigyelni azt a végtelen sokszínűséget, amit használ, a játszi könnyedségét, pontosságát. Ne törődj azzal, ha ez nem a te zenei stílusod, csak lásd meg a nagyságot ;) Lenyűgöző, tündöklő tehetség, amit hihetetlen alázattal kimunkáltak Apollón lantjává. Részemről mély tisztelet felé.
Katt ide! És pls fej- vagy fülhallgatóval, hogy valóban halld azt a vokális és emocionális spektrumot, amit bejár a hangjával ;)
No de lekerekítve a napot, pár érdekes kis momentum mából:
- Egy Villám McQueen olasz fusiszerelőjét idéző, időbe fagyott Renault-szervíz:
Az abszolút semmi közepén hatalmas dugó, teljesen nonszensz volt:
Nem sokkal később, továbbra is az abszolút semmi közepén egy vidámpark, Champagne-Eye-al :)
Ahová érkeztem, nagyon lepattant, szegény kis hamlet, de büszkén a champagne-terület része, saját zsebpincészettel..
.. és Champagne-partyval :))
A szállásadó, kedves mór lány kenyérhéj rajongó, meglepően közvetlen és kedves nyula:
Kaptam ajándék sütit :)
A mai lassú-caplaty:
Comments
Post a Comment