35. nap, Találkozások

 Besançon - Foucherans + Besançon old town, 37,91km (Sum: 1086,8km)

 Jó nap volt. Nem okozott gondot a sok emelkedő, messze nem volt olyan vészes, mint aminek beállították a helyiek. Volt sok odaolvadás az aszfaltutakra is, az a szükséges nehéz volt, de nagyon sok erdei út is volt, igazán jól megélhető szakasz volt ez.

 Meglepő módon pont akkor, amikor eldöntöttem, hogy tartok egy pihenőt, megeszem a megmaradt szendvicseimet (még tegnapelőttről), és átnézem a svájci etapokat, egyszercsak az út mellett felbukkant egy pihenő, asztalokkal, padokkal. Nem kicsit meglepődtem, eddig egyáltalán nem kényeztetett ilyenekkel az út.

 Ebben a pihenőben találkoztam egy aranyos sráccal, 30km-re Besançontól indult tegnapelőtt, megcélozva Rómát (ott lesz idén - jubileumi év - egy nagy keresztény ifjúsági találkozó, július végén, erre igyekszik eljutni. Ugyanerre fog elmenni a kaliforniai srác, Dominic is, akivel korábban találkoztam). 

 Akivel ma összefutottam, Augustine (egyből feltűnt nyilván a névegyezés az út első ismert bejárójával - a számomra adott útiáldás kápolnájának névadójával), 30 körüli, fiatal, francia srác (meglepően jó angol tudással), azzal bukkant fel egyszercsak ebben a pihenőben, miközben én a térképet bújtam, hogy szedett valahol ribizlit és cseresznyét, kérek-e?. 

 Közben a fejkendője tibeti imazászló-mintás, indiai stílusú nadrágban volt, egyszerű bőr saruban, nepáli mintás felsőruhában, rózsafüzérrel a kezében, kis tarisznyazsákkal a hátán. Jelenség volt ott a kis ligetben, békés-kedves felajánlásával. 

 Mivel értettem a helyzetet, elfogadtam pár szemet, gyorsan meg is ettem, aztán megkértem, hogy mesélje el, hogy min ment át, ami ide hozta erre az útra. Tudtam, hogy üzenete van számomra, elébe mentem.

 Gyorsan összekaptam a cuccaimat, majd egymás mellett haladva kb. 5km-t együtt tettünk meg. Közben mesélt a(z orvosok szerint) halálos immunbetegségéről, majd hogy hogyan került a betegsége miatt Indiába, egy ashramba, majd Nepálba egy Milarepa-kolostorba, majd megint Indiába. 

 

 Hogyan jelent meg neki vipassana meditációban, Nepálban, majd újra, a haldoklóknak fenntartott kórházi osztályon, Franciaországban Jézus. Hogyan indult újra a rendszere, s hogy azóta hogy él, mit kezd az életével, hogyan küzd az értetlen rokonaival, hogyan talál szeretetet, törődést idegenekkel röviden találkozva..

 Sütött a srácból az áhítat, az önátadás. Minden racionális ember hülyének, vallási bolondnak látja őt szerintem. Lesajnálva megbélyegzik, mint háborodott, vallási megszállott. Mert ezt nem lehet érteni, ez nem az elme világa. 

 Az elme valójában súlyosan korlátos, csakhogy aki instabilitása miatt bele van még veszve, ezt a felismerést soha nem engedheti meg magának.

 Gyönyörködtem szíve nyitottságában, értettem az útját, amin keresztül - persze sokszor a valóságtól, családi traumáitól menekülve - eljutott ebbe a tudati állapotba. 

 Hálás voltam, vagyok érte. Nem kívánom a sorsát, sem azt, ami eddig volt, sem azt, ami ezután lesz. De megfelelő pillanatban jelent meg tisztára gyalult lelkével, önátadó alázatával. Csodaszép - s a világ számára mégis láthatatlan, megvetett, lenézett, kinevetett az az ártatlanság, amiben ő most van. 

 Nagyon sokat fog még szenvedni azt hiszem. Sokat kell neki, amíg végre abbahagyja a menekülést a valóságtól, igen. De van valamilye, ami a sok roppant racionális embernek még nincs. Áldott dolog ez. Milliárd nála intelligensebb ember él, pengébb, nagyobb műveltséggel, intellektuális átlátással, akár pszichológiai tézissel, hogy ő mibe van beszorulva mentálisan.

 Ő meg érez. Átadja önmagát igazán, s övé a világ. Az ő világában ő Isten tenyerén sétál, és a szeretetről szól a mindenség. Abban az utcában nincs depresszió, nincs félelem, nincs magány.

 Érdekes abszurd ez: ő a számkivetett, s mégsem ő a magányos. Egyedül marad, de mégsem ő fél. Nincs vagyona, karrierje, egzisztenciája, de nem az ő tudatában van ott állandó árnyékként a halálfélelem s a depresszió. Szerettem megtapasztalni rajta ezt. Sokat adott. 

 Kívánom neki, hogy minél kevesebb szenvedéssel találjon oda, ahol megmarad ez az agapé, de képes lesz élni is ebben a világban, képes lesz mély és tartós emberi kapcsolatokra is, nem csak az elvontban/abszolútban találja meg a szerelmet, hanem a kézzel foghatóban, a fizikai életet élőben, a dobogó szívben is.

 Úgy búcsúzott, hogy: "Greg, I feel that you know, that you are not alone. That God is always with you. Bring that word for everyone, that's what needed by you and me, that's our road to walk." (Gergő, érzem, hogy tudod, hogy nem vagy egyedül. Hogy Isten mindig veled van. Vidd ezt az igét, mindenki számára, ezt kell tennünk mindkettőnknek, ez a mi utunk.)

 Nem zavart, hogy Istenről beszél, hogy keresztény fogalmakkal fejezte ki magát, ez teljesen mindegy számomra. A megélése számít, ahogy az epifánia élményei a saját tudatának megfelelő interpretációban persze, de kinyitották a lényét a bizalmi ugrásra a mindenség felé. 

 Márpedig ez a legnagyobb kulcs. Fejben már megértettem, lélekben még nem teljes. Még hiányzik hozzá pár kilométer, még van mit rendeznem idebent. De köszönöm a felbukkanását. Talán több lesz ezzel a szőlőnedv a véremben, János kertész kertjében (Olbrin Joachim.., Hamvas).

 Itt búcsúztunk el - szerintem titokban igazából itt készülnek a kubai szivarok:

 Könnyen visszajutottam Besançonba este, holnap folyt. köv. ugyanonnan, ahol ma befejeztem.

 Visszajutva bejártam a várost, kedvemre való nagyon. Besançon végre mutatott nekem olyan francia települést, ami úgy él, ahogy méltó élni. Ahol jó lenni, élni, enni, szeretni, koccintani, társalogni, csavarogni. 

 Ahol szíve van a város szívének, nem csak pénze. Ahol élhető a külváros is, nem csak olcsó. Ahol lüktet az élet, de mégsem zavaróan nyüzsög. Ahol él a történelem minden utcában, de a jelen része, nem csak befagyott kirakat. 

 Jó így búcsúzni Franciaországtól. Nem az én világom, országom, kultúrám - de ez persze csak az én szűkös nézőpontom valójában -, viszont végre meg tudott szólítani, és szépen szólt.

 Alors, pár hangulat a városból - nem remélem, hogy a képek bármit visszaadnak ebből, de nekem jó lesz emléknek :) :

 Az idő múzeuma (híres a város az órakészítő mesterekről, óramárkáiról):

Victor Hugo szülőháza, a róla elnevezett téren:

 Az idei első fagyim :)

 A nap zárásaként találkoztam újra Maryvel és Mike-al és egy ausztrál párral (Dina&Scott), akik szintén a Via Francigena útján indultak el, ők Észak-Olaszországban állnak meg majd idén.

 Nagyon jó estém volt velük, igazán jól éreztem magam. Hatalmasat beszélgettünk, jókat nevettünk, szívből, maszkok nélkül kapcsolódtunk. Zarándokok, más-más világokból egymáshoz érve.

Aludjunk, vár a holnap és még sok kilométer.