43. nap, Alain és a galéria

 Montreux - Saint-Maurice, 34,82km (Sum: 1.332,5km)

 Esős, de könnyed indulást adott a reggel. Végtelenül jó érzés volt még egy ideig a tó partján sétálni, szeretek itt.

 Gandhi szobrával búcsúzott a tó, ezután már a hegyvidék elődombjai köszöntöttek.

 A félelmetes hírű Matterhorn is megmutatta szarvát:

 Utam kb felénél, Aigle-nél belefutottam egy borfesztiválba, a helyi vár melletti utcákban - ez már egy másik borvidék. Bár lett volna kedvem, de ebbe most nem szálltam be. 

 Szó szerint sietnem kellett ugyanis: a St-Maurice-i szállásról (a helyi Apátságnál sikerült intéznem kedvezményesen alvási lehetőséget) rámírtak, hogy szombat lévén korán zárják az irodát, így ha akarom a szobát, időre meg kell érkeznem, hogy megkapjam a kulcsot. Szóval ismét volt egy vágtázós 17km-em, roppantul örültem neki.

 Az ott a szőlőteraszoknál egy gekkó formája - az egyik borászat logója:

 Viszont 2 hatalmas és nagyon meredek emelkedőn is át kellett küzdenem magam, ismét szakadó esőben, szerencsére ezek erdős utakon történtek, így nem voltam morcos, hanem még élveztem is, mindenestül :))

 Végül a hosszú "száguldás" után feltűnt St-Maurice várkastélya, és még időben, nagy fellélegzés volt. Különösen a lábaimnak. Min átvittek már, milyen hűségesen...

 Itt alszom ma, sok száz éves épület, van egy hangulata:

 A szék se mai:

 A helyi apátság söre az asztalon:

 Ez a helyi szerzetesek szobái, reggel velük reggelizem (azt hiszem):

 Ahogy letettem a cuccomat 17:50 körül, elindultam, hogy szerezzek valami vacsorát, ki se pakoltam. Nos, a vacsora végül elmaradt, és csak most 15 perce (23:30) értem vissza (még nem fürödtem, nem pakoltam ki stb.). Máshogy alakult. 

 Gondoltam megnézem magamnak ezt a kisvárost, mielőtt beülnék valahová, bejárom az utcáit. Ez sem sikerült direktben. Mert a 3. utcasarkon egyszercsak elektromos rolleren, lobogó szakállal, egy apám-forma férfi száguldott felém mosolyogva. 

 Annyira szimpatikus volt, annyira nekem kedves, bohó jelenség, hogy intettem neki, és amikor leállt, közöltem, hogy baromi hangulatos, ahogy kinéz, és kifejezetten értékelem a szélben lobogó szakállal rollerezést. Rám nézett csodálkozva, majd elnevette magát, és kedélyesen meghajolt. 

 Úgyhogy meghívtam egy sörre. Muszáj volt, kíváncsi voltam erre az emberre, de ő is azonnal nagyon érdeklődő és közvetlen volt. Leültünk az egyik kocsma teraszára, és elkezdtünk kölcsönösen érdeklődve beszélgetni.

Bemutatom Alain Ruppot:

 Elmondta, hogy ő 26 éve lakóautóban él amúgy. Svájc német részén született, de élt már az ország olasz és francia területein is, Belgiumban, Hollandiában, Kanadában és Új-Zélandon is. Most épp elromlott 2 hónapja a lakóautója motorja, emiatt itt vesztegel, mert nagyon nehezen talál hozzá megfelelő új motort, szerelőt, trailert. 

 Ezt próbálja elintézni, addig is egy helyi művész-barátja galériájában lakik, cserébe ő is kiállított pár hete a galériában, mert amúgy meg errefelé neves fotóművész, épp most nyílik majd saját kiállítási központja és stúdiója Montreux-ben.

 Persze engem is beszámoltatott, és nagyon gyorsan nagyon mély beszélgetésbe keveredtünk. Söröztünk, majd az utcákon sétálva folytattuk. 

 Beszélgettünk magánéleti témakörökről, kulturális kérdésekről, svájci, magyar, majd valahogy kanadai politikai aktualitásokról, Marxról, Proudhonról, taoizmusról, buddhizmusról, Jungról, művészetről, emberi működésekről stb.

 Ej, imádtam a szabad gondolkodásmódját, mély és nem konvencionális meglátásait. És végig tök alázattal figyelt ő is az általam megfogalmazott gondolatokra, teljesen kiváló, őszintén érdeklődő beszélgetőpartner volt. 

 Sétánk során elvitt a galériába is.

 A szobrokat és a falakon kiállított képeket az említett barátja készítette. Elmondtam mind a képekről, mind a szobrokról a gondolataimat a barátja pszichés mozgatórugóiról, témáinak lelki gyökereiről, a jellemző toposzok archetipikus tematikájáról. 

 Erre felhívta őt, hogy jöjjön a galériába, valakivel beszélnie kell. Szóval hamarosan megjelent a szobrász (Christian Bidaud) is, akivel most már hármasban beültünk a Galéria kis büféjébe, és tök érdekeset beszélgettünk a szobrokról, majd Svájc olasz területeiről, a kelta fabulákról, a modern művészet kihívásairól stb.

 Megkértem Alaint, hogy mutasson már a saját képeiből is nekem. Három volt épp itt a galériában, azokat megmutatta. A képek történetét most nem írom le, ahhoz túl fáradt vagyok, de nekem nagyon bejöttek:

 Nagyon jót beszélgettünk - ezt egy kicsit megnehezítette, hogy Christian csak franciául beszél. Javarészt értettem, amit ő mondott, viszont ő nem értette az angolomat, szóval ilyenkor Alainnek kellett tolmácsolnia. De elvoltunk. (Megjegyzem Christian az első svájci akivel találkoztam eddig, aki nem beszél angolul.)

 Azt hiszem, nagyon megkedveltek (én is őket), el is hívtak holnap estére a filmklubjukba. Úgyhogy ha sikerül megoldanom, és nem lesz gond a holnapi szállással (az is apátsági szállás, és mintha lenne teljes kapuzárás is náluk, majd meg kell nézzem), akkor a holnapi séta után gyorsan lefürdök, kimosok, és felpattanok a vonatra Montignyben. 

 Hogy aztán filmklubozzak egyet itt :) Aztán az uccsó vonattal meg majd visszamegyek. Remélem összejön, mókás belecsöppenni a dél-svájci művész szubkultúrába. 

 Alain nagyon jó fej, örülök nagyon, hogy összesodort minket a sors, rég volt ennyire mély és nyílt beszélgetésem valakivel. Bohó világcsavargó, életet tisztelő, jóféle ember.

 No, most hogy elmúlt fél 1, megyek zuhanyozni.