Grand-Saint-Bernard - Aosta, 32,37km (Sum: 1.436,4km)
Végül szinte semmit nem aludtam, 20 fős dormitory, fortissimo koncert volt, mire beértem a szobába, elaludni nem ment. Nem voltam morcos, csak unatkoztam.
A reggelinél a Hospice-t vezető atya Augustine-nak felajánlotta, hogy maradjon ott velük, legalább egy időre. Augustine lelkesen elfogadta.
Örültem ennek nagyon, láttam az atyán, hogy látja ő is Augustine-on a kitettségét, sebezhetőségét, és vigyázni szeretne erre a gyönyörű, de törékeny lélekre.
Hogy meddig lesz ott végül Augustine, csak pár nap, hét vagy évek, jó kérdés. De ez itt egy remek hely, nagyon szép, tiszteletre méltó alázattal szolgálják a vándorokat, valóban őszinte szeretettel végzik a munkájukat.
Jó hely lesz ez itt neki. Aztán ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer majd, amikor megint erre járok, ismét lesz vele egy jó beszélgetésem.
A hűvös, de napsütéses indulás gyorsan kitisztította belőlem a nehéz éjszaka gyűröttségét.
A reggeli befagyott tó szépsége
Zsuzsim hozott nekem Pilóta kekszet, amikor Párizsban találkoztunk. Az utolsót az olasz határátlépéshez tartogattam, hát most elfogyott :)
Nagyon érdekes, hogy már az olasz részen a legelső szobor Napóleon lovasszobra, ahogy átkel ezen a hágón, hogy leigázza az olasz városállamokat. Nem igazán értem, hogy ezt az olaszok miért is találják ennyire örvendetesnek, hogy szobrot állítsanak ide róla, számomra kissé abszurd a dolog.
Van itt szobra amúgy a legendás Bernáthegyi kutyafajnak is, a mitikus hordóval a nyakában.
És Szent-Bernátnak is, aki valóban kiemelkedően szép példát mutatott nemes-alázatos szolgálatból.
Fagyott havas gleccserfolyamon kellett elinduljak lefelé. Nos, azért ez meredek volt, minden értelemben. Konkrétan síeltem párszor, ha akartam, ha nem. Viszont olyan mély szakadékok voltak nem sokkal alattam, hogy jópárszor megállt bennem az ütő egy-egy akaratlan siklásnál. Botok nélkül ez esélytelen lett volna ismét.
Nagyon durván meredeken süllyedő utakon haladtam, számomra is megdöbbentően sokat.
De tény, hogy amikor épp nem hihetetlen izommunkával tartottam magam valami meredély szikláin lépegetve lefelé, akkor azért észleltem, hogy gyönyörű helyeken járok, továbbra is.
Minden téren más élményt nyújtott, amikor lejutottam az erdők, fák szintjére. Üdítően sok életenergiát nyújt a zöld levelek sűrűje.
Ahogy számítottam is rá, itt Olaszországban már lépten-nyomon van utalás a zarándoklatokra, ez itt nagyon népszerű és gondozott téma.
Az ebédem helyszíne, finom gombás tagliatelle, helyi vörösborral. Pazar volt.
A mai utam közepénél valami nagy eróziós fesztivál lehetett, mert vagy fél km-en keresztül állandóan másznom kellett, néhol a hátizsákomat is levéve és a sárban kúszva, bújva, hogy átjussak - több száz méteren keresztül újra és újra kidőlt fák
állták el az utam.
Sajnos az egyik nagy átküzdésnél valahogy elhagytam a sapkám, ma este vennem kellett egy újat, itt Itáliában nem viccel a Nap.
Ez már az Aosta völgyre nagyon jellemző, vallásos témájú templom-falfestés.
Aosta főtere. Pár helyszínt még bejárok holnap reggel, mielőtt továbbindulok, most csak meríteni akartam a város hangulatából. Amúgy jó hely.
Ez meg ahol lakom ma este.
A lábaim, ízületeim erősen megérezték a mai menetet, 2km szintcsökkenés, egyetlen nap alatt azért nagyon igénybevevő..
Kíváncsi vagyok, hogy holnap reggel mennyire fogok tudni mozogni, és a térdeim mennyire lesznek begyulladva. No de ez már a holnap titka :)
Fantasztikus vagy
ReplyDelete