50. nap, Az alpakkák, a vérnyúl és a híd

 Châtillon - Pont Saint Martin, 36,75km (Sum: 1.504,2km)

 A kis kapucinus kolostor belső udvara:

 És kívülről megtévesztő kicsisége - mivel meredek és magas domboldalon épült, ezért az utcafrontról nem látható, de lefelé több szintje van, amik ablakai az ellentétes irányba, a völgy felé nyílnak. Békés szállás volt, semmi különös. 

 

 A tusolót kicsit vicces volt éjjel megtalálni a sötét folyosókon, jót szórakoztam a kis útvesztős kalandon :)

ât

 A reggeli Châtillonból körbetekintve:

 Ez meg már felülről visszanézve. Jó erős emelkedővel kezdtem a mai napot.

 Békés tájakon haladtam, jól esett a léleknek.

 

 Saint-Vincentbe beérve teljesen szürreális élmény volt egy alpakka-sétáltatásba belecsöppenni. Ráadásul az alpakkákat valamiért úgy nyírták meg, hogy teljesen kockafejük lett, mintha a Minecraft játékból vagy filmből szabadultak volna ki. Irtó vicces volt igazából. 

 Ráadásul annyira kis mulyák voltak, teljesen bambán nézelődtek. Volt olyan, amelyiket kb már 5mp-e simogattam, amikor felfogta, hogy simogatom, és akkor megijedt. 

 Jaj, jót mosolyogtam rajtuk, illetve az egész abszurdon. Édes kis mafla, kocakefejű jószágok, Észak-Olaszországban, egy random településen sétáltatva. Szeretem az életem :)

 Az olaszok valójában nem bonyolítják az ételeket, egyszerűen csak eszméletlenül érzik az egészet, hihetetlen jól főznek. És mindenhol tudok enni, ráadásul biztosan nagyon finomat. Szeretek itt, és imádom az igazi olasz konyhát.

 Alább becsatolok egy magassági grafikont a mai útról. A közepe felé látható egy nyuszifülhöz hasonlító rész. Hát az kegyetlen volt. 

 Azt hittem hogy sima, gondnélküli kis mászások lesznek. Uhh, ez vérnyúl volt. Nem kegyelmezett, kíméletlen emelkedőkkel, iszonyú nagy forróságban, úgy igazán, rendesen meggyötört. 

 A nyuszi végére teljesen új vízhólyag gyűjteményt szereztem, és mindenem fájt, kifulladtam, szétolvadtam. És az út fele még hátra volt. Szerencsére sokkal szelídebb vonalvezetéssel.

 A vérnyulat túlélve Verrès városának volt egy kicsit furcsa, de amúgy jó hangulata:

 Elég nagy folyamként hömpölyög végig az Aosta-völgy közepén, majd a Pó-síkságon a Dora Baltea folyó.

 Varázsvilág tud lenni ez is. Szerettem ma is, ami körbevett, jó itt, még ha megpróbáló is.

 Ezelőtt a bokor előtt leültem kicsit, csodálva a szépségét, már nagyon fáradt voltam. Egyszercsak megállt egy 3-kerekű kis zöldségszállító motor-autó, és egy kb 75-80 körüli atlétás bácsika mosolyogva kérdezte, hogy van-e valami gond. 

 Nem tudott angolul, de szerencsére az olasszal elég jól elboldogulok, minden nappal érzem, hogy az agyam kezdi visszahozni hajdani tudását.

 Válaszoltam neki, hogy nincs semmi gond, csak elfáradtam, hosszú utat tettem meg. Kérdezte, hogy honnan hová, elmagyaráztam. Csóválta a fejét, hogy hát az jó sok gyaloglás. Majd méregetett kicsit, és nagyon cukin rákérdezett "E dov'é la ragazza?" (És hol van a lány?).

 Nevetve mondtam neki, hogy 2 nap, és együtt leszünk Torinóban. Erre kivirult, majd felemelte a mutatóujját, és annyit mondott: ha van szerelem, minden rendben van. Csak arra vigyázzak, hogy mindig megmaradjon a szerelem. 

 A kis platós furgonkáján hátul egy rakat mezei virág volt összekötegelve. Rámutatott, és megjegyezte: az asszonynak viszi, mert a nőnek udvarolni kell. És ez egy jó asszony. 

 Majd elköszönésként még egyszer nyomatékosította: 2 nap, és szerelem, akkor minden rendben lesz! :) majd fütyörészve elindította a kis tuktuk-jellegű mókás vakarcsát, és vígan elhúzott. Imádtam. Ott nevettem a semmi közepén percekig, annyira jóleső volt ez a bácsi :)

 Szeretem ezt az országot. Élnek, szeretnek, nevetnek, irtó barátságosak, élvezik, amit az élet ad. Minden magyar mellé kéne egy olasz life-coach. Még jobban romba dőlne a gazdaság azt hiszem 😅, de végre talán kijönnénk ebből a búskomor negativitásból. Van mit tanulnunk tőlük.

 Bard település különösen szép hely volt, örülök, hogy átvitt rajta az utam:

 Pont Saint Martin sem panaszkodhat:

 Ezelőtt a híd előtt hiába volt már későn, és hiába voltam erősen fáradt, sőt, gyötört, sok helyen fájó, egész sokáig ácsorogtam. Nem tudják visszaadni a képek, hogy mennyire szép itt. Megfogott, ámulatba ejtett nagyon. Csak álltam csodálva és igazán elismerően. 

 Ez a római híd, a mögötte lévő magas dombokkal, és a köré épült nagyon hangulatos kis városkával, igazán megragadó, emlékezetes. Igen jó élmény élőben ámulni egy ilyen helyen. 

 Nagyon hiányzott mellőlem Zsuzsi, hogy lássa ezt a szépséget. No de 2 nap, és itt lesz. És ugye, akkor minden rendben lesz :)