Santhià - Vercelli, 25,26 km (Sum: 1.593,8km)
22h körül lefeküdtem, abban a reményben, hogy hátha tudok 6-7 órát aludni az 5 órás kelés előtt. Muszáj ennyire korán, talán jó lenne még korábban is, iszonyú a hőség nap közben ezen a pusztán, délutánra már nagyon felőrlő.
Az ember itt önszántából csak azért gyalogol, mert 1. lökött mint állat, 2. és/vagy elhivatott a távoli célba érés ügyében, 3. sport kihívás, tehát kitekert szórakozás az egész. Anno, az 1. Caminomon még fennált a 3. is, abszolút. Azóta tudom, hogy meg tudom csinálni, szóval marad az első kettő érvényessége. Azt hiszem, főleg az elsőé 🙃😅
Lefekvés után vagy másfél órán át nem hagyott aludni egy szúnyog, egyrészt összecsípett, másrészt mindig, amikor már becsúsztam volna az álomba, pont akkor zöngicsélt a füleim mellett. Az olasz nyelvben szuper hangfestő szó a szúnyogra a zanzaretta.. Végül elfogyott a türelmem, és hatástalanítottam a zaklatómat.
Aztán keményen bedurrant a fogam. Már Torinóban jelentkezett ugyanaz a jobb alsó rágófogam, mint ami az út legelején, Angliában kemény fájdalmakat hozott. Kb éjféltől h2-ig kellett kezelnem ahhoz, hogy le tudjam vinni a gyulladását-fájdalmát annyira, hogy el tudjak aludni.
Kb negyed órával 5 előtt már felébredtem valami hangos zajra a tetőn. 3 óra alvás most kevés volt, úgyhogy irtó nehezen és lassan készültem el. Így kicsivel 7 előtt tudtam csak elindulni a n7 helyett, ahogy szerettem volna. És nem túl jó formában 🙃 Kicsit szédelegtem az első pár km-en. 😅
Ilyen ez a táj, kavicsos-homokos síkság, agrárföldek mindenfelé, kb nulla valós természet.
Az ilyen csatornákból elárasztják mindenhol a termőföldeket, rothasztásos gazdálkodás dívik errefelé. No jó, sok errefelé a rizsföld, annak spec ez jó így :)
Meglepetésemre íbiszek voltak mindenfelé.
Néhol bakcsókkal bandáztak.
Errefelé (is) a Nap az úr. Minden színt végül kiszív, s végül magukat az épületeket is leőrli. Azért persze az itt lakók mindig próbálkoznak. Van ennek egy hangulata itt. Csak olyan hervadt hangulata.
Indulásom után kb 8km-el betértem reggelizni egy bárba. Persze rendes reggeli sehol nincs itt sem, de ezt már megszoktam. Viszont az enteriőr igen meglepett egy belsőbb helyiségben. Furi volt, elgondolkodtató, hogy esténként milyen bulik lehetnek errefelé :)
Vercellibe valahogy sikerült 5km-el kevesebbet megtéve megérkezzek, emiatt végül egész gyors voltam, elcsúszó indulásom ellenére. Nem tudom, mi történt azzal az 5km-el, de teleportálni mindig fun :)
Szóval nem firtatom, inkább csak hálásan elfogadom, (sokkal) jobb volt ez így, a mai állapotomat és a környezeti körülményeket figyelembe véve. A fogam végig sajgott, sajog most is, de még pont elviselhetően, majd még dolgozok rajta.
Segített az, hogy Torinóban ki tudtam venni a nagytáskámból végre a vastag (és nehéz) pulcsit, amit a hágó miatt cipeltem magammal végig az első 1.500km-en (mint kiderült feleslegesen, de persze ez alakulhatott volna másként). Zsuzsim jól hazavitte, a kesztyűimmel, vastagabb sapkámmal és pár aprósággal egyetemben. Így most egész normális súlya lett a hátizsáknak végre.
Vercelli külvárosi és az újvárosi része is kiérdemelte az őszintén felszakadó: "Hű, de randa!" felkiáltást. Mintha Ózd és Tatabánya-ipartelep zabigyereke lenne, elképesztően igénytelen, lehangoló, zavarbaejtően nagyon nem nyugat-európai.
Viszont az óvárosba érve elkezdett egyre szebbé és hangulatosabbá válni, belül meg már kifejezetten jó helynek mondhatom. Amúgy hasonló volt Santhià is, csak kisebb léptékben.
Kis gnocchi ebédre, nagyon jól esett.
Ez meg már a templomi szállásomon egy falfestmény :)
És egy zarándok-segítő ceremoniális öltözet a múltból:
Megérkezésem és egy jól eső zuhany után ledőltem kicsit, muszáj volt behoznom valamit a lemaradásból. Gondoltam másfél óra szpaty után majd bejárom az amúgy sok érdekességben gazdag óvárosi részt.
Arra ébredtem, hogy ezerrel dörög, és az ablak alá tett cuccaim épp szétáznak a hirtelen nagy zuháréban. Vercelli óvárosa úgy tűnik kimarad 🤔
Meglepő és szokatlan módon ezen az eglézsián a szállás mellett vacsorát is biztosítanak adományi alapon. Kis salátát említettek, gondoltam pont jól eső lesz ilyen forró napok után. Ehhez képest több fogás volt 😅
A helyi rizsföldekről a tányérba: cukkinis rizs, nagyon finom volt.
A két önkéntes, akik készítették a vacsorát, és vigyáznak ma a zarándok szállásra, és a meglehetősen elismerésre méltó, svájci, 76 éves maratonfutó hölgy (jobb szélen), aki a Bernát-hágótól indult, és valószínűleg Rómáig fog sétálni szintén.
Ketten vagyunk most itt zarándokok, de látszik, hogy sok-sok ember kapott már itt szállást az évszázadok alatt.
Comments
Post a Comment