54. nap, Lombard bikram

 Vercelli - Mortara, 37,59km (Sum: 1.631,4km)

 Ma beléptem a 2. itáliai szakasz második felébe: Lombardiába. Mivel a kegyetlen szétfővésen, élve grilleződésen, ropogósra sülésen, kínlódva vörösre piruláson és a hőségtől szédelgésen (azt hiszem kifejeztem a lényeget) kívül sok mindenről nem tudok írni - erről meg unalmas lehet olvasni -, így átnyergelek egyik korábban megszerzett szakmám nézőpontjába. Az legalább érdekes (nekem legalábbis 😂)

 Ez az észak-olasz régió a longobárdokról kapta a nevét, akik sokáig ellenálltak az ókori Rómának, tökösek voltak - talán innen a név, bár nem csekkoltam az ó pallosaikat ;) 

 Az örök elegáns Milánó a központja. Ebből a kevesebbet utazók is egyből leszűrhetik, hogy ez a régió Olaszország divat- és bank-fellegvára. Meg sokszor a partyké is.

 A világ egyik legfontosabb pénzügyi és kereskedelmi központja - Milánó a bruttó össztermelése alapján általában a 4-5., az európai nagyvárosok rangsorában. Milánóba amúgy érdemes egyszer elmenni, bejárni, szép hely, és valóban nagy bulik vannak errefelé. 

 Egyszer rég, az egyik legőrültebb partyba itt sodort a szél, miután egy decemberi éjjelen átvezettem, egy barátommal az anyósülésen, az éppen hóviharos Alpokon keresztül, Münchenből ide, nyári gumikkal persze. 

 Ahhoz képest, hogy 2 körül értem a városba, a buli még csak akkor kezdődött. Hát, basszus.. no mindegy, nem ide való, de tény, hogy emlékezetes maradt.

 Vissza a lényeghez: Mióta létrejött az olasz nagy egység, azóta igyekszik elszakadni, vagy legalább autonómiát kiharcolni magának ez a terület is. Mai napig a legnépszerűbb politikai törekvés szeparatista vagy autonomista ezen a vidéken, ahogy a szomszéd Venetoban (Velence) és Dél-Tirolban is. 

 (Venetoban 2014-ben meg is szavazták a lakók a régió elszakadását Olaszországtól, de az olasz kormány persze nem ismerte el hivatalos népszavazásnak az online született eredményt. Tiszta Katalónia...)

 Itália nagy egysége nem olyan stabil, mint gondolnánk.. A korábban longobárd terület nincs is igazán jóban szomszédjával, Piemonttal, ami meg összegründolta, Szárd királyságként a Risorgimentót (="Újjáéledést", vagyis Itália egyesítését).

 Mi is, és más országok is akképp tanuljuk a nagy olasz egyesülést, mint a nemzeti hangvételű, harcos felszabadulását az itáliai fejedelemségeknek a Habsburg és a Bourbon uralom, ill. egyszersmind az egyház uralma alól, s hogy ez milyen jó dolog. Persze az, sok-sok szempontból. 

 De elgondolkodtató, hogy Itálián belül Garibaldi az egyik legutáltabb személy! (jellemzően leginkább a csizma déli felében, Szardínián és Szicíliában). 

 II. Viktor Emánuel, aki az első királya lett az egyesült Itáliának, és mindenfelé az ő emlékműveit, szobrait nézhetjük, Róma központjában is, ill. Olaszország-szerte, szintén nem bírja azt a honi megbecsülést, amit természetesnek vélnénk külső nézőpontból. 

 Amit mi hősi nemzetegyesítésnek, idegen hatalmak évszázados rabigájának levetésének és a monarchikus és papi tekintélyuralom elleni felvilágosult szabadságharcnak látunk/tanulunk, azt még 160 évvel később is, a nem piemonti és lazioi régiók népessége szárd-expanziónak látja, igazából csak egy mai napig tartó, újabb elnyomásnak. 

 Amikor bemegyünk a világban egy Hotel Savoyba, elegánsnak érezzük a helyet, már a nevét is, és nem jut eszünkbe, hogy arról a Savoyai-házról lett elnevezve, amely a nemzeti kártya pr-ja alatt (Camillo Cavour gróf Richelieu-t idéző diplomáciai zsenije és Garibaldi köztársasági-hevületű hadjáratai által megsegítve), maga alá gyűrte a teljes csizma formájú (i)talján peninszulát. 

 A nagy Olasz Királyságnak végig a Savoyaiak adták a királyait, a II. vh után létrejött köztársaság első napjáig (amikor is elég zabosan elzavarták őket, Mussolini és a fasiszták támogatása miatt).

 Ha Lombardia (ami amúgy a 4. legnagyobb régió (1. Szicília, 2. Piemont, 3. Szardínia), a 20 olasz régió közül) vagy Veneto kilépne Olaszországból, az hatalmas csapás lenne egész Olaszo. gazdaságára. Szóval a mindenkori kormány sosem engedheti meg ezt, max. bizonyos mértékű autonómiát (Dél-Tirol már meg is kapta). 

 A történelem állandóan ismétli magát, toposzok vonulnak végig az emberiség korszakain, egymástól távoli területein is. Kb ugyanaz az alapfelállás, mint ahogy Kasztília egyesítette Spanyolországot, Anglia az Egyesült Királyságot, Csin első császár Kínát stb. 

 Az egység nagyobb békét és biztonságot hoz, (általában) gazdasági-kulturális-tudományos-katonai fellendülést, nagyobb súlyt regionálisan stb. És sérüléseket, identitás-válságokat, kizsákmányolást, egyenlőtlen viszonyokat, ellenállást, szeparatista befagyást a lokális szubkultúrákban. Az emberiség mindig jól elszórakoztatta magát. Ilyenek vagyunk. A 3D nem lehet tökéletes, ez a dolga. 

  Lombardia Alpoktól délre eső részén haladok most át, tehát a Pó-síkságon. Magyarul nem változik semmit a táj, Piemonthoz képest. Ugyanaz a rizsföldes-kukoricás kietlen katlan - a test itt lakatlan: itt gyalogolva csak gép üzemmóban lehet haladni, lélekben muszáj máshol lenni.

 Reggelire a szokásos vackor kenyerek mellett finom pitét is kaptam. Éjjel dolgoztam a fogamon lefekvés előtt, így ezt - bár még óvatosan, de - jó ízűen tudtam elfogyasztani.

 Nagyon népszerű itt a Diabolik képregény, minden boltban, benzinkúton lehet venni. Menő, hogy megcsinálták az egyházi zarándokszállást Diabolik képregény-helyszínként, nagyon jót derültem rajta hajnalban :)

 Tudtam, hogy hosszú, kemény nap áll előttem, de azért még nyakamba vettem Vercelli óvárosát - mivel az esti zuháré megakadályozta ezt. Mit számít plusz 3km ezeken a távokon? Valóban semmit - reggel 😂. 

 Egy neves zsinagóga:

 Ez Vercelli bazilikája:

 Ez meg Vercelli katedrálisa. Nekem a bazi jobban tetszett.

 Kb fél órája hagytam el Vercellit, amikor ezen az "5 perces erdős" részen sikerült összeszednem a láthatóan eltévedt svájci hölgyet. Nem használ gps-t és semmilyen tájékozódást segítő eszközt, a zarándokút jelzései meg hiányosak, és sajnos van, hogy megtévesztőek (bár már kategóriákkal jobbak, mint a korábbi szakaszokon).

 Szóval szegénykém elkeveredett, de végül erre rájött, segítettem neki az irány megtalálásában. Aztán viszont láttam a terep tájékozódási kihívásait, ill. a hölgy (Stefi) orientációs zavarodottságát, amit hatványozott az egyre nagyobb hőség, szóval ma a biztonság kedvéért végig kísértem a mai szállásáig. 

 Békésen elfogadtam az elején, hogy ez valószínűleg órákkal fogja meghosszabbítani a haladásomat - de nem kellett félteni ilyen szempontból, kora ellenére simán tartotta az erősebb tempómmal is a lépést, nem hiába maratonista a mai napig. Csak 10km-el ment kevesebbet, mint én, nem semmi.

 Közben sokat mesélt korábbi maratonokról, az életéről, kedves, aranyos hölgy. És nagyon tiszteletreméltó, hogy 76 évesen belevágott egy ilyenbe, és ráadásul ilyen fitt és belevaló. Nem féltem, rendben lesz. 

 Elég okos ahhoz, hogy felmérje, jelen formában nehézkes számára a tájékozódás, kell valami plusz segítség számára ahhoz, hogy ne keveredjen állandóan el.

Jellemző tájak errefelé:

 Ez a hátam mögötti látvány, onnan jöttem. Előrefelé nincs sajnos ilyen hegy-effekt.

 Ez meg már Mortara. Nem szép város, de van.

 Van, aki kertitörpét tart a kertjében - és vannak ütősebb díszek is.

 Ma a Szent Albino kolostor romjaira épült kis zarándokszálláson alszom, ami igazából egy egyszerű terem, kicsattintható tábori ágyakkal, irtó mocskos fürdőszobával, alig működő lámpákkal. Egyedül vagyok itt. 

 Persze amit kinyitottak nekem ágy, automata tartalmazta a lepedőt (kb havonta egyszer kimossák, vagy nem) és a párnát, huzatostul.

Van az a Clint Eastwood film, amikor a szállásadója kérdezi Clint névtelen karakterét, hogy miért nem veszi le a csizmáját sosem, amikor befekszik az ágyába. Erre a főhős azt válaszolja, hogy mert nem akarja összekoszolni a lepedőt ("Egy maréknyi dollárért" a film, ha jól emlékszem).

Áthangolva ezekre a lepattant tömegszállásokra: ilyen higiéniai körülmények mellett igyekszem a szabad bőrfelületeimmel nem nagyon érinteni a lepedőt és a párnahuzatot, hogy ne koszoljam be magam. Hálózsák + fej alá pulóver. Aztán a pulóvert másnap jól elégetem kimosom.

 Erős esély van mindenféle rovarra a huzat alatt. Nos, ez ha így lesz, az komolyabb nehézséget okoz majd, hope not.

 Ezt imádom Olaszo-ban. Az egyik leglepattantabb, igénytelenebb szállás ez, de van vacsora, és természetesen több fogással. Finomat készítettek, jót ettem. 

 A bor ránézésre sem volt túl kecsegtető - azért az a márka, hogy Vörös Olasz Bor, nem sok jót sejtetett. Mivel a kalandvágyó kíváncsiságom nagyobb, mint a bölcsességem, kis kortyot azért megkóstoltam. Egyből mélységesen megbántam vagy három korábbi életemben elkövetett bűneimet, és nem győztem öblögetni az ásványvízzel. 

Az ételre viszont tényleg nem lehet panaszom.

 Az utolsó 15-20km-en már nagyon fájtak a talpaim. A melegben felpuhultak, és minden lépés fájdalmas volt sajnos. Ráadásul mindkét lábamon a talpamon fel is hasadt a bőr, remek volt így haladni. 

 Az izmaim és ízületeim is tiltakoztak az extrémen forró, hosszú megterhelés ellen, teljesen be van merevedve mindkét lábam, és kb mindenhol fájok, van ahol egész erősen. Szóval most megyek, és dolgozom magamon, hogy holnap tudjak járni.