55. nap, A napszemüveg támadása

 Mortara - Gropello Cairoli, 28km (Sum: 1.659,4km)

 Éjjeli hajlékom, ahol végül nem ettek meg a bogarak.

 A hajnal mindig csodaszép. Jó ezt békésen szemlélni a hűvös csendben.

 Ezt a nyilat, és utána még kettőt én gyártottam bele a porba olyan kereszteződéseknél, ahol nem voltak jelek. Stefinek hagytam (írtam is neki róla, hogy figyelje ezeket), ne vesszen el.

 Viszont holnap már nem lesz értelme, távol kerültem tőle, a por olyan sokáig nem tartja meg ezeket. Botok, egyebek sajnos nem voltak ott, szóval maradt megoldásnak ez a duplabotos karcolás.

 Kreatív faldíszítések:

 Egy nyuszi pajtás rágcsálta a füvet önfeledten. Videót is készítettem róla, de azt nem tudom ide feltölteni. Édes kis pamacs volt.

 

 

 Ő egy nagy forma: francia szerzetes a srác, aki épp Rómából megy vissza francia földre, vékony farmercsuhában, szamárral és az azon chillező kutyával. Donkey-Dog Monk.

 Ismét helyi rizsből egy könnyed ebéd. Nem néz ki jól (sőt, kifejezetten leállítottam az agyam az asszociációkról, hogy mik jutnának eszembe róla, különben nem tudtam volna nekikezdeni 🤪), de ismét nagyon finom volt.

 Annyira forrón sütött ma a nap, hogy felhevítette a napszemüvegem szárát a bal oldalon, olyan mértékben, hogy megégette a halántékomat kicsit. Az ebéd után vettem észre a mosdó tükrében, teljesen meglepődtem. 

 Annyi helyen fájok és égetett a nap, hogy fel sem tűnt. Ha még fém lenne a szemüveg szára.. De nem az, kis könnyű műanyag, nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

 Garlasco után deja-vum volt: mintha újra valamelyik francia csatorna partján haladtam volna. Nagyon hasonló élmény volt, csak itt most kisebb csatornával, vacakabb minőségű úttal és még sokkal pusztítóbb napsütéssel. 

 A csatorna izgalmas életének mementója. Aki fürdik benne, lehet rákot kap.

 Gropello Cairoli (ez úgy hangzik egyébként kimondva, mint egy a"vörös gróf"-ként csúfolt legelső köztársasági elnökünkről elnevezett nemi baj latin neve 😅) határában egy egész necropolis harap ki hatalmas teret az élet teréből. Durva látvány volt, hogy minden családnak megvan a másik (sor)háza is itt.

 Hű, a bennem lévő kisfiú csodálattal nézte ezt a sportos, menő dizájnú munkagépet. Szívesen elvittem volna egy körre 😎

 Mai szerény hajlékom: 

 Kívülről és a templomi részből nézve egész csodás. A parókia rejtett, tetőtéri vendégszobája eddig az egyik legretkesebb hely, ahol valaha voltam. Töprengtem, hogy lefotózzam-e a fürdő-wc állapotát, de annyira szörnyű, hogy nem volt kedvem megörökíteni, ill. mások lelkivilágán is radioaktív nyomokat hagyni vele. 

 Rémes, úgy embertelenül, ezen azért meglepődtem, hogy nem szégyellik így odaadni fáradt és elvileg tisztelt zarándokoknak. Tetőtéri, tehát forróbb mint az utcán. Embertelenül mocskos, a tegnapinál bőven igénytelenebb tábori ágyakkal, kb soha nem cserélt huzatokkal, lepedőkkel, nincs meleg víz a zuhanyban, csak kőhideg, hű, nem semmi hely.

 Viszont a településen találtam mosodát, ami nagy áldás volt, tegnap kellett volna mosnom, de nem tudtam megoldani végül. Ma pótolva :)

 A vacsorára szerzett panini várakozása közben ez a kis pirinyó gombóc ott nyüszögött mellettem, majd elbújt a gazdija lába alá. Édes kis babakuty, nagyon szívmelengető volt - szóval estére már az is elolvadt rajtam :)