56. nap, Pavia

 Gropello Cairoli - Belgioioso + Pavia, 43,61km (Sum: 1.699,7km)

 Retek-főhadiszállás előtt a tér. Asszem itt kellett volna aludnom, ezt tuti takarítják.

 Napinyuszi:

 Csoffadt falu romos háza falán merengő mázolmány:

 Kb 10km porban kullogás után megszánt az út, és kivitt a Ticino-folyó partjára. Napok óta a legjobb út volt. Gazos, ápolatlan, néha kerülnöm is kellett, annyira járhatatlan volt, és nagyokat küzdöttem a szúrós-kapaszkodós gazokkal, de javarészt bőven kárpótolt a folyó, a parti kis fás rész, a madarak. Egész emberi volt ebben a sík, égető pusztában. 

 Itt a vízparton fel is lázadtam a hosszú táv miatti józan belátás ellen, és csakazértis heverésztem egy jót a fűben, az árnyékban, a folyópart kicsivel hűvösebb világában - vagy 40 perc is lehetett. Lelkileg muszáj volt már, Svájc vége óta nem találom a helyem az úton.

 A folyópartot követve, kb 20km után beértem Paviába, a híres egyetemvárosba. Régóta el akartam jutni ide, s íme :)

 Itt, Paviában foglaltam szállást ma estére, mert nem volt későbbi részeken, csak egy papok által működtetett hajléktalan szálló. Bejelentkeztem oda pár napja, de tegnap este már kipipáltam ezt a színvonalat, 45 évesen már elég volt most ennyi, szóval ma inkább visszamondtam őket, és lefoglaltam egy paviai hostel dormitory ágyát.

 Ez a hostel ablakából egy valaha jobb napokat látott azt hiszem Cadillac Seville luxusautó egy lepattant udvaron rozsdásodva. Érdekes története lehet. 

 Délután még kedvem volt kitalálni hozzá valami történetet, de most értem a szállásra, 22:30-kor, hihetetlen fáradt vagyok, úgyhogy ez a szerencsétlen autó történet nélkül szikkad el, csendesen, ezen az isten háta mögötti, jellegtelen udvaron. Legyen neki könnyű a fű.

 Minerva istennő adja áldását és védelmét a városra.

 Még Londonban elhatároztam, hogy ha eljutok Paviába, egyrészt már nagyon elégedett leszek a megtett úttal (így is van), másrészt mindenképp meglátogatom a pont idén 1.200 éves! és még mindig működő egyetemet, és ünneplek egyet egy jó étteremben.

 Egy japán éttermet néztem ki. Nagyszerű kimchivel kezdtem, aztán életem legjobb ramenjét kaptam, nem győztem virulni és dícsérni. A japán kislány, aki kiszolgált, már nevetve hálálkodott a dícséretekért :)

 Az egész étterem egy zarándokhely lehet anime- és manga geekeknek, pazarul odafigyeltek mindenre, imádtam.

 Aztán a pazar ünnepi ebéd után nekiindultam Belgioioso felé gyalog, hogy a maradék majdnem 20km-t is megtegyem. Alig volt valamit fotózni, de azt sem tudtam, mert ez az üzenet bukkant fel állandóan:

 Persze ezzel a képernyőfotóval ráébredtem, hogy valójában így le tudom fotózni, amit lát a kamera, szóval megvan a kiskapu a további forró napokra.

 Ez meg már Belgioioso dizájnvára.

 És a vár mögötti magára hagyott, klasszicista valami. Kár, hogy hagyják veszni, azért ez jól nézhetne ki.

 Templom homlokzatán kis hívőcsalogató: angyali seregek által le leszel gyakva, ha rossz kisfiú/kislány vagy. Szeretetvallás vagy mi.

 A vasútállomás, ahová reggel majd vissza kell jutnom.

 Bár már nagyon fáradt voltam majdnem 40km után, és fájtak a lábaim, de nem akartam kihagyni Padovát, ill. az egyetemét. Szóval összeszorítottam a fogaim, és bejártam.

 A hírneves Padovai Egyetem. Sajnos bentebb nem juthattam:

 Szegeden van a neves Lófara. Nos itt meg a lóf@ a népszerű, érdemes a képet jobban megnézni, hol van fényesre símogatva. Pedig meglehetősen magasan van, szóval rendes effortot kell beletenni :)

 Már Franciaországban rájöttem, hogy nagyon elkényeztetett pesti vagyok. Sok szempontból, de persze ott leginkább a kulináris kérdésekbeli elvárásaim tükrözték/tükrözik ezt. 

 Ma is beleütköztem ebbe: az óvárosból a külvárosi szállásomig vagy 30 percen át próbáltam übert vagy taxit szerezni, hogy immáron 40km felett, nagyon fájva ne kelljen azt a zarándokútvonalon kívül eső plusz kb 2-3 km-t még legyalogolnom. 

 Bár mi a relatíve távoli és ilyen szempontból egyáltalán nem forgalmas Óbudán lakunk, de ha fuvar kell, max 20mp alatt mindig megvan. 

 Teljes meghökkenéssel kellett realizálnom, hogy egyrészt Pavia nagy városában 19h után nincs! tömegközlekedés, másrészt senki, de senki nem hajlandó a központtól 2,5-3km-re lévő városrészbe kivinni, hiába fizetnék érte.

 Szóval maradt a baktatás. Ez már a fájdalmakon túl volt, ahol az agyamban ki kellett kapcsoljam ezt, különben nem tudtam volna járni. 

 A kép 22:03-kor készült, ahogy az alagút túloldalán még a lemenő nap fénye figyelmeztet: itt minden ébren töltött perc bizony az ő birodalma.

 A dormitoryban csak egy srác alszik rajtam kívül, akivel gyorsan összeismerkedtünk, ahogy végre sikerült beérkeznem. Ebből az lett, hogy neki volt készleten pár üveg söre, és beszélgettünk egy nagyot a hostel egyik teraszán. 

 Marco épp a padovai egyetemen tölti a napjait, tanári továbbképzésen, matematikát és aerodinamikát tanít. Értelmes, nyitott, jófej srác. 

 A végen valahogy már átmentünk egyfajta tanácsadásba a párkapcsolatával, munkájával, szüleivel kapcsolatban 😅 De beszélgettünk az olasz régiókról, a helyi lakosságok habitusáról, kaptam tippeket későbbi itáliai utazásokhoz.

 Szóval most éppen 2:12 van, nem fogok sokat aludni. Azt hiszem kemény nap jön. De majd meglátjuk. Láttam Páviát, ez nekem már jó :)