58. nap, Üdv Emilia-Romagna

Orio Litta - Piacenza, 30,51km (Sum: 1.758,3)

A szállás tényleg nagyon jó volt, kár, hogy csak ennyire kevés órát lehettem ott. De azért így is több lett, mint terveztem, annyira kimerült lehettem az elmúlt napok igénybevétele miatt, hogy a 6-ra állított ébresztőt (sőt volt beállítva még 2, 5 percekkel eltolva) lazán átaludtam :)

Csak 7-kor keltem fel, akkor is csak arra, hogy a gondnok ezerrel rángat valami szárítórács-szerűséget a bejárati ajtónál valami célból. Ha nem kapja ezt a rángatógörcsöt, szerintem átaludtam volna a délelőtt java részét.

A reggeli ébresztő után gyorsan felvágtam a sarkam, muszáj volt. Ráharaptam az összecsavart pulóveremre, aztán a fertőtlenített pengével addig mentem befelé a hámszövetek mögé, ahol éreztem a feszítő, járást akadályozó fájdalom helyét.

Jó döntés volt, valóban volt ott egy hólyag, mélyen a hámszövetek mögött. Az egész kezemet beterítette, és a földre csorgott a belőle kiszabaduló véres nyirokfolyadék. Nem vérhólyag volt szerencsére, csak nyirok. A vágástól csak minimális vérzés indult el, egész gyorsan el tudtam állítani. Azért ez nagyon-nagyon fájt, remélem nem kell még egyszer, ezt az utat nem így szeretném.

Viszont kategóriákkal felkönnyült a járásom. A talpaim, a lábujjaim, egyéb sebeim, a fogam stb még persze ott van problémaként, de ezek fájdalomszintjével már tudok gyalogolni.

Holnap igyekszem jó korán indulni, kb akkora táv lesz, mint a mai volt, és akkor talán lesz így érkezésem végre ezekkel is rendesen foglalkozni, eddig a kimerültség nem engedte.

A kis műtétem után igyekeztem gyorsan összekapni magam, és elindulni.

Orio Litta egész szép kis település, takaros, és voltak benne szép dolgok:

Ez a folyóparton egy grátisz zuhany volt :)

Amúgy ezelőtt nem sokkal jött a meglepetés: a hivatalos gps-es track bevezetett volna a folyóba. Ahogy odaértem, ott volt egy kikötő, és egy csávó épp pakolt össze egy kis hajónál. Rám nézett, és mondta, hogy mára végzett, de ha zarándok vagyok, akkor még átvisz.

Pont egy hívásban voltam Zsuzsival és pár barátommal, csoportvezető társammal, gyorsan némítottam magam, hogy képbe kerüljek, mi itt a helyzet.

Mint kiderült, a Sigeric püspök (aki először lejegyezte a St. Augustine által bejárt útvonalat, miközben ő is visszafelé végigjárta, Canterburyből Rómába) itt hajóra szállt, emiatt "engedélyezett a Via Francigenán itt hajózni". Sőt, ez a hivatalos.

Ráadásul nem csak átkelni, hanem pár km-en át a folyón haladni. És utána már nem olyan sokat haladva lehet eljutni, így egész könnyedén Piacenzába. Szóval official cheat 😅

Napok óta vártam a mai napot, hogy már kb délre Piacenzában leszek, legkésőbb 1 körül a szálláson, és jól rendbeteszem, meg kipihenem magam, hiszen a mai penzum, amit kinéztem, az itiner szerint csak 23km. Hát emiatt.

Az életben a szenvedésért nem jár plusz pont. És persze a lábaim sem túl jók még, nagyon könnyű lehetőséget adott az út ezzel. De egy baj mégis volt vele: én valójában nem a Via Francigenát járom. Persze végigjárom, és ezt az útvonalat, de ez inkább csak adja magát a lehetőségeivel.

Az eredeti szándékom az, hogy elsétáljak Londonból Rómába, és közben bejárjak a lelkemben, lényemben egy belső zarándoklatot. Ez az én bensőmben a "hivatalos" definíciója az utamnak.

Úgyhogy biccentettem egyet szomorkás mosollyal a kedves hajósnak, aki szállítani szokta ezen az útvonalon a zarándokokat, jeleztem, hogy köszönöm, nem élek a hajó adta lehetőséggel. Majd gyorsan megszerkesztettem a további utamat, ami így kapott pár plusz km-t.

Ekképp jó forró és árnyéktalan sok kilométer jött, Piacenza előtt ráadáásul egy nagy forgalmú autópálya mellett haladva, hosszú km-eken keresztül.

Egyetlen kis falun haladtam át, de legalább ott, miközben épp lerogytam negyed órára egy templom árnyékába, tudtam fotózni egy kis vicces búbos bankát. Mókás volt, ahogy nagy komolyan vadászott mindenféle kis féregre, bogárra.

Piacenza határában aztán ez a tábla fogadott:

Az olaszországi szakaszok közül a 2. letudva, kiértem Lomardiából. Persze a Pó-völgyből ezzel a táblával még nem, még 1-2 nap, de most már hamarosan, azt hiszem majd Fidenza után végre odaérek az Appenninekhez. Ami persze forró lesz, és kaptatós, de valamiért mégis reménykedem, hogy talán más élmény.

Emilia-Romagna szintén a kifejezetten gazdag olasz régiók közé tartozik. Többször jártam már itt - igazából mindig örömömre. Párma, Bologna, Modena, Rimini, Ferrara, Ravenna, mind szép emlék, tényleg jó helyek, szép városok ezek. Hegyei is vannak (az Appenninek) és tengerpartja is Ravennánál, Rimininél, tehát a keleti oldalon.

A rómaiak előtt itt gall és etruszk törzsek éltek, akik az itt lévő hatalmas mocsarakat alakították át élhető területekké. Majd a rómaiak után a Longobard királysághoz, aztán Charlemagne hódítása után a frankokhoz tartozott ez a föld.

Aztán Charlemagne papája, tehát papa-Pepin, nekiadta a pápai államnak a területet. Zömében ők voltak képben, persze a Német-Római birodalom, pár erős környékbéli hercegség és Napóleon is játszottak itt Rizikót.

Majd az olasz egység innen vette az olasz zászlót, ez eredetileg ennek a régiónak a sajátja volt. Ahogy Mussolini is itt született, és innen indult a nyalábjaival benácítani Itáliát.

A karmafagyi csúnyán visszanyalt: a II. vh végén a náci németek elfoglalták ezt a területet, és kegyetlen tömegmészárlásokat hajtottak végre (1.830 főt lőttek tömegsírba itt).

Bár a La vita e bella (Az élet szép, Roberto Benigni, a legszebb lelkű, holokausztot feldolgozó film számomra, nagyon szeretem) forgatási helyszínei főleg Toscanában voltak, de a történések sokszor az itteni folyamatokat írták le.

A hidegháború során az olasz kommunisták (Bologna hagyományosan baloldali) itt több utcai lincselést és terror akciót hajtottak végre, igen békétlen régiónak számított. Bolognában láttunk is táblát Zsuzsival robbantás helyszínére megemlékezve.

De valahogy mindig összekötődik a nyugtalan vidék a művészetek szárnyalásával is. Itt született Bernardo Bertolucci, Federico Fellini, Pier Paolo Pasolini, Michelangelo Antonioni.

Ahogy Verdi, Toscanini, Pavarotti, Laura Pasolini, Dalla, Guccini, Rossi és Zucchero is (ahogy sokan mások, de én csak őket ismerem).

A nemzetközi védelmek miatt a balzsamecetet csak itt gyárthatják a világon, főleg Modenában és Reggio Emiliában. A híres Parmeggiano Reggiano is innen származik (úgy értem, csak innen), ahogy annak tescosabb változata, a Grana Padano is.

A pármai sonka, a piacenzai pancetta, a bolognai mortadella és a tortellini, illetve a híres Sangiovese, Lambrusco és Trebbiani borok szintén innen származó kultikus gasztro celebritások.

Ebben a régióban gyártják a legendás olasz játék-autókat: Ferrari, Maserati, Lamborghini, illetve a Ducati márka is Bologna gyermeke, szóval valóban nem egy puttó hely.

Ez meg már a szép Piacenza. Éreztem a lábaimon, amikor beértem, hogy ha a szálláson kimosok, lefürdök, és utána kicsit pihenek, akkor már nem leszek képes visszajönni. Úgyhogy inkább ignoráltam a lábaim fájdalmát, és bejártam a várost. Kedvemre való városka, jó hangulata van.

Van a városnak sokféle temploma, bazilikája, katedrálisa, párat bejártam. Pl az alább lévő Szent-Antal bazilikát, mivel ez sok évszázadon keresztül szállás és kórház is volt a zarándokoknak, szerettem volna kicsit ráhangolódni. Van benne valami jó, kifejezetten, örültem neki.

Bent leültem kicsit, és figyeltem, hogy mi van bennem. Amikor járok, az utóbbi szakaszokon az erős itt-ott fájdalmak persze sokszor tematizálták a tudatomat, hiszen kemény önfegyelemre volt szükség a továbbhaladáshoz.

De itt ücsörögve csak hálát éreztem, egyrészt azért, amiről ma telefonon beszélgettem - aminek a témája nehéz volt nekem, de nagyon elindított bennem egy olyan meghaladást, amire vágytam régóta. Még in process, de érzem, hogy végre folyamatban.

Másrészt nagy hálát, hogy itt lehetek.. Meghatódottságot, hogy több mint ezer éven át zarándokok sokasága itt kapott segítséget, szállást, lelki útmutatást, egészségügyi ellátást, ha kellett.

Jó volt itt lenni, és kései társává válni ezeknek az embereknek. Ők már nincsenek, és szempillantás múlva én sem leszek. De az út itt marad még másoknak, akiket valamiért elhívott a belső hangjuk.

Gyönyörű gesztus volt az élettől, hogy amikor végül elindultam kifelé, ahogy nyitottam az ajtót, láttam, hogy pont jönne be valaki az ajtón. Úgyhogy mosolyogva tartottam a bazilika kapuját, hogy beléphessen Augustin.

Egymás nyakába borultunk nevetve. Végül csak 3 napot maradt fent a hágónál, megvárt egy ottani ünnepet, majd tovább indította a bensője. És most újra összesodort vele az út. Jól van, ragyog, vigyáz rá az ég. Nem lepődnék meg, ha látnám még.