Berceto - Pontremoli, 30,03km (Sum: 1.909,6km)
Egész magamhoz jófej módon már 22h körül lefeküdtem aludni, hogy jobban bírjam a mát, elég nagy csomag kimerültséget cipelek és fokozok napról-napra.
Békés alvásomból ajtón dörömbölés és olasz kiabálás ébresztett fel 23:35 körül. Egy túrázó eltévedt, és éjjel ért a kolostorhoz, szállást kérve. A kolostornak volt vagy 20 üres szobája, de engem keltettek fel, elég brutál módon, hogy betegyék mellém. Nem a legszebb eljárás..
Bejött a csávó, egész gyorsan elhelyezkedett, aztán már aludt is. Én meg kiszakítva az alvásomból csak néztem a plafont, és már képtelen voltam visszaaludni. 3 körül még megnéztem a mobilt, aztán 5:45-kor megszólalt az ébresztő.
Miután összeszedelőzködtem nagy nehezen, elvánszorogtam a pékségig, mert láttam a térképen, hogy a mai útvonalon nem fogok sehol boltot találni, és éttermet sem. A pékségen nem volt kiírva semmi, egyszerűen csak nem nyitott ki ma.
Úgy tűnik, ez nálam hagyomány, hogy a nagy hegycsúcsok, illetve hágók megmászását éhgyomorra kell megoldanom. Megy, oké, de szeretnék valami más, kevésbé hülye stílust kialakítani a jövőben..
No szóval nagyon kómásan, kimerülten, erőtlenül, lehangoltan kezdtem neki a mának. Azzal a perspektívával, hogy úgy kell megtegyek egy beharangozottan nagyon kemény hegyi terepet, hogy először majd csak este 7 körül ehetek.
Azért ismét mosolyogtam a hóláncos táblán, ami az út elején fogadott. Felrémlett a Svájcban látott ugyanilyen. Mekkora utat bejártam már..
A nagyon párás melegben, nagy meredekségű utakon felfelé mászás meglehetősen gyorsan csurom vizessé teszi az embert. Ma kb 5litert kiizzadtam, tényleg, brutális volt, hihetetlen pára, meleg, megerőltetés..
Viszont belül sem panaszkodtam, csak hálát adtam az erdei utakért. Ez így rendben volt.
Fent, az appennini utam legmagasabb csúcsán. Innen kellett leereszkedni a Cisa-hágóig.
Entré a Toscana:
A toszkán részen kezdettől nagyon sok tűzliliom nyílt az erdőben, élmény volt nézni őket, kifejezetten szép virágok.
Hegygerincen sétálva. Nagyszerű látvány volt:
Találtam egy hobbitlakot:
És a hegygerinc végén egy hatalmas padot. Pazar ücsörgő volt:
Brutálisan köves-kavicsos volt a talaj. Nem egyszer kigördültek a lábaim alól, volt, hogy igen hosszan síeltem miattuk.
Szerencsére annyira végtagjaimmá váltak a túrabotjaim, hogy god-módban tolom már velük: egyszer sem estem, pedig volt ahol igencsak megszaladt velem a talaj, még az órám vészriasztása is beindult.
Toscana mindenhol gyönyörű, de ezt a fenti, hegyi részét még nem ismertem. Nagyon beleszerettem. Toscana tényleg egy különleges régió, elegáns szépségre, gyönyörködésre teremtették az istenek.
18h-ra leértem Pontremoliba, nagyon kimerülten, elcsigázottan, lassan, halál éhesen. Valóban nagyon nehéz út volt, részben az emelkedők erőssége, részben a talaj nagyon nehéz, kihívásos, sőt, valójában több helyen is igen veszélyes jellege miatt, harmadrészben a nagy pára miatt.
De csodaszép volt. A túloldali Appenninek résznek nagyon örültem, a fák, az erdők, a hegyi terep miatt, végtelen felüdülés volt a kietlen síkság borzalma után. Petőfivel semennyire nem tudok egyetérteni a tájpreferenciájában.. De nem varázsolt el, túl élénken él még bennem a svájci paradicsom emléke..
Viszont a toszkán oldal, teljesen más klímájú, vegetációjú, más az arca, jellege. Egészen dzsungeles ismét. Imádom. Imádom, ahogy lubickol az életenergia mindenben. Sok a víz elem, sok a zöld, a burjánzó élet. Ó, gyönyörű ez, nem kicsit, álmélkodva utazom itt is az élet templomában.
Lenyűgöző - és nagyon kimerítő. A brutálisan párás táj nem csak attól okoz nehezet, hogy minden csuromvizessé válik tőle, hanem mert ilyen pára mellett a szervezet nem tud izzadni egy idő után, a pórusokat elfedi a rajta csorgó víz.
Emiatt a szervezet két dologból választhat: nem izzad, és akkor nem tudja lehűteni magát a megerőltető mozgás mellett, ami túlhevülést, egyszersmind gyors lefáradást okoz.
Vagy valahogy mégiscsak kierőlködi az izzadtságot, hogy megóvja a hőgutától a rendszert, és visszahűtse üzemi hőfokra - de ez meg olyan energiaigényes erőlködés, hogy teljesen kimerül tőle a rendszer. Nos, nagyon kimerültem, vonszoltam magam a végén.
Ez nagyon vicces volt: "Apu aktív, Apu zárva" forgalomirányító fénytábla. Ez a tökéletes jelmondata a legtöbb apasebbel küzdő személynek. "Apa dolgozik, nem ér rám. Érzelmileg nem elérhető.."
Egy kapuccinus kolostorban kaptam szállást ismét, gyorsan lezuhanyoztam, eldőltem az ágyon, aludtam negyed órát (muszáj volt), aztán nekiindultam, és reggeli-ebéd-vacsoráztam egyet. Már nagyon megérdemeltem.
Comments
Post a Comment