67. nap, Művészetek napja

 Montignoso - Camaiore, 23,67km (Sum: 2.025,9km)

 Könnyed, rövid útra számítottam ma, békés készülődés után kényelmesen indultam el. Nos, nem volt hosszú, de könnyűnek nem mondanám 😅 

 Fele időt hegyi utakon, felét kanyargós betonutakon töltöttem. De csak kevés helyen volt csúnya, javarészt volt benne esztétikai élmény, szóval oké ez így.

 Az Alföldön szocializálódott szemeknek egészen elképzelhetetlen ilyen módon élni.

 Meghökkentően hideg levegő áradt ebből a folyóvölgyből. Csak álltam előtte jó ideig, amíg már azt nem éreztem, hogy megfázok. Belső, dédelgetett jégkockaként vittem magammal az érzést vagy fél km-en át.

 Szépséges olajfaligetek mellett mentem ma sokszor. Még nem érett rajta az oliva, de enyhe illatuk már van. Majd amikor erősebb lesz, hű, nagyon itt aludnék közöttük.

 Ezek a szobrok olyan mókásak. Az utóbbi években többfelé láttam ezt a stílust. Nem teljesen értem, hogy miért választják ezt települések, de én jól szórakozom rajtuk.

 Meglepően impozáns, gazdag templom volt ez Pietrasantában. Kívülről egyáltalán nem számítottam erre.

 A városnak van egyfajta érdekes művészeti nézőpontja, jó pár meglepő, mentális kereteket áthágó elképzeléssel találkoztam az utcákat járva.

 Nyugodjon békében a kismackó.

 Egész nagy kiterjedésű bambuszerdőn is át kellett kelnem. Nagyon szép volt és hangulatos, de hiányoztak a pandák. A repkedő nindzsákkal is kiegyeztem volna :)

 Ma esti szállásom.

 Úgy tűnik, ma művészeti nap van: a parókia alsó szintje kiállítótérként működik, és ma egy festőművész kiállításának megnyitója volt lent. Elég nagy banzáj, sokan jöttek, elegáns ruhákban, fotósok, riporterek. Végignéztem a kiállítást, lefotóztam, ahol épp nem álltak sokan. 

 Nem lenne illendő bármilyen minősítéssel élnem, hiszen nem értek hozzá. Ezt mindig onnan tudom leszűrni, hogy nem értem, hogy mitől olyan ünnepelt/drága egy kép. 

 Nem áll össze nekem, hogy miért nagy szám valami, amit ránézésre egy bekólázott ovis vagy egy szerelmi bánatában, a tinédzser-depresszióját mélyen átélő, feketeruhás, tarisznyás, festett hajú, Tokio Hotelt és Máté Pétert retro-walkmenből hallgató, dunaújvárosi, ruhaiparis lány csinált. 

 Készítettek velem fotót a művész-hölggyel, vmilyen helyi lapban benne leszek azt hiszem, mint a különleges, zarándok-vendég a megnyitón. Nekem oké, a pizza elég jó volt 🤣

 És most chillezek, igyekszem megtanulni semmit csinálni 😎