75. nap, Az utolsó kezdés

 Siena - Ponte d'Arbia, 27,01km + 6,39km Sienában (Sum: 2.232,4km)

 És újra az Úton ;)

 Firenzében voltunk Zsuzsival, ismét csodálatos napok voltak :) Nem árasztom el a blogot az ott készült sok képpel, inkább csak hangulatot adok belőle.

 Voltunk toszkán tésztafőző kurzuson, készítettünk raviolit, tortellinit és papardellét, és helyben készült szószokkal jól meg is ettük mindazt, mi elkészült. Imádtuk, nagyon jó hangulatú volt - és finom :)

 Voltunk az Uffizi után olyan hibrid, de mégis elegáns és jópofa moziban, aminek csak a karzatán vannak székek a mozinézőknek, míg a földszinten könyvesboltban sétálgatnak az emberek.

 Szép volt nagyon Firenze, és nagyon jó volt együtt lenni, együtt kalandozni ismét, imádom ezt :) Azért árnyalom annyival a képet, hogy nagy hőség volt, és hatalmas tömeg, turisták végtelen áradata. Ide sem nyáron kell jönni, január, február, talán az lehet a legjobb.

 Elbúcsúzva egymástól és a reneszánsz szülővárosától ki-ki ment a maga útján: Zsuzsi haza, én meg vissza Sienába.

 Sétáltam egy nagyot, elbúcsúztam ettől a várostól is, ma reggel meg ki is sétáltam szép falai közül.

 Siena után nagyon sokáig ipartelepeken haladtam át ismét, és a táj is gyérebb. Toscana ez még, de délebbi, szárazabb, kopárabb. Vannak helyek, ahol egészen sivatagos. Azt hiszem, a napokban lesz pár ilyen felvételem.

 És a mai szállásom. Semmi különös, de mégis az, mert más lesz mostantól, mint eddig. Eddig max 3-4 zarándok járta rajtam kívül az utat, velem egyszerre. 

 Ez végtelen lehetőséget hozott számomra az elmúlt hónapokban teljesen egyedül sétálni, és max kis létszámú emberrel beszélgetni az estéken, a zarándokszállásokon. Szép csendje volt ennek.

 Nos, ennek azt hiszem, bizonyos mértékben vége. Siena a belépőkapu sokaknak a Rómába vezető zarándokutakon, hiszen már csak kb 300km van hátra. 

 Siena meg méretével, nevével, különlegességével, könnyű elérhetőségével adja magát, hogy ide utazva vágjanak bele az emberek az útba. 

 Ma esti társaim: 10 spanyol fiatal (ők együtt utaznak), egy olasz srác, és egy angol tengerész (jobb oldalt). És ezen a településen van még 2 zarándokszálló... 

 Innen most már mindenki Rómát célozza, már csak többen leszünk az úton. Holnapra például már nem jutottam be sehová szállásra, maradt hát ismét a Booking.

  A zarándokszálláson segítő önkéntes férfi meg is kérdezett az este során négyszemközt, hogy ez mennyire okoz számomra nehézséget, ilyen hosszú, csendes, békés utazás után? Biztosan kényelmetlen ez a változás..

 

 És persze, nyilván ez már nem olyan békés, és nem az, amit ideálisnak mondanék. De ez ilyen, minden zarándoklaton ez van. És tudtam is előre, hogy így lesz. Így hát ekképp szemlélem, és ekképp szeretem: ennek van most itt helye.

 Ez sem rossz, csak más. Vajon ki tudjuk-e hozni belőle a harmóniát? Vajon meglátjuk-e a szépségét a megváltozott körülményeknek? Tudunk-e velük áramolni, változni és virulni? 😊 A kérdés mindig csak ez.

 A tapasztalatom sokszorosan azt mutatja, hogy az út úgyis mindig azt adja, ami időszerűen meg kell érkezzen, ez nem is lehet másképp.

 Szerintem alig van olyan ember, akibe ennyi gyaloglás után ne tetoválná be az út, legalább egy kicsit, nem csak az elfogadását az aktuális dolgoknak, de a szeretetét annak, ami történik. 

 Amikor valamin bezuhanunk, amikor valami nem tetszik, akkor úgy hiszem, épp vakok vagyunk, és merevek a saját nézőpontunk görcsében. Az élet azt hiszem jobban tudja mindig. Mindig neki van igaza, maximum vakok vagyunk, hogy lássuk.

 Egyetértek Nietzsche gondolatával, addig nem bontakozik ki igazán egy ember nagysága, amíg meg nem születik benne az amor fati. Mert nem attól leszünk igazán "boldogok", hogy híressé válunk vagy sikeressé, gazdaggá, széppé, ünnepeltté stb. 

 Hanem attól, ha megszületik lényünk mélyén, majd megingathatatlanná, eltiporhatatlanná válik a szerelem az életbe. És úgy vélem, mindannyian efelé haladunk, csak lehet, hogy nem tűnik fel, és sok-sok élet kell a megérkezéshez. 

 A mai szövegkörnyezetben: talán ez az igazi, sejtszintű reziliencia kulcsa.

 Számomra mindegyik zarándoklat egy-egy lépcső efelé. De ezek csak kóstolók. A zarándoklatról hazaérve dől el, hogy fellépett-e az ember arra a lépcsőre sikeresen, vagy csak körbenézett odafent kicsit 😊 

 Ha még nem, semmi baj, megyünk vissza a "balettbe ugrálni". Amíg vérkomolyan vesszük. Játszani tanulunk itt. Az evolúció igazi kulcsa sosem fizikai, testi. Hanem tudati. A homo sapienst a homo ludens váltja fel. Minden más köztes lépcső lényegtelen.