83. nap, Mogyorók, városok, nők

 Ronciglione - Monterosi, 22,01km (Sum: 2.429,4km)

 Nem fotóztam le végül a nem is olyan kicsi házat, ahol aludtam, mert elterelte a figyelmemet a reggeli közben történtek feldolgozása, önvizsgálata.

 Röviden: a néni nagy lelkesedéssel készítette ki nekem a reggelit, a földszinti étkezőben. Megpillantva rádöbbentem saját felelőtlenségemre, nem jeleztem ugyanis tegnap, hogy mit nem fogyasztok, és mit igen.

 Úgyhogy két amerikai palacsinta várt a tányéromon, lekvárral és porcukorral, két gyümölcsös piskótatorta szelet társaságában, mellettük takarosan egy klasszik rotyogós kávéfőző, tele kávéval, csak nekem.

 Huhh, nem vagyok rossz asszertivitásban, de azért kellett vennem egy levegőt, mire elnézést kértem, és kihangosítottam, hogy ez az én hibám, és elnézést kérek érte, őszintén. 

 Majd kimondtam, hogy ezekből egyáltalán semmit nem fogyasztok, nem is fogok, és inkább hozzon teát, illetve ha van vm kenyérfélesége, vaj és só, nekem jó lesz, de az se baj, ha nem, mert nem szoktam reggelizni. Vagy ha mégis, akkor nem ilyen korán (mivel tényleg ez a valóság, nem is voltam éhes).

 Nézett egy nagyot, de nem vette nagyon szívre, nyilván lesznek, akik megeszik/-isszák helyettem ezeket. Étel végül nem volt más, de jóleső volt a tea.

 Aztán, ahogy ott szürcsölgettem a forró teát (kb 15 perc volt az egész), felbukkant a férje, a papa is. Energikus, vidám emberke, erős teremtőerővel, ez látszott az egész házon, autókon, környezeten, meglehetősen jó anyagi színvonalukon.

 Kérdeztem tőle, hogy dolgozik-e még, és mivel foglalkozott/foglalkozik. Elkezdett válaszolni, de a mama izibe a szavába vágott, és ő bontotta ki végül a témát, ismét nagyon hangosan, irritálóan fontoskodva. Aztán újra a férfit kérdeztem, hátha.., de nem, ismét belépett hívatlanul a kiabálás-kényszeres hölgy.

 Feltartottam a tenyeremet felé, mosoly nélkül megállítottam, és a férfihoz fordulva újra bátorítottam, és hozzátettem, hogy szívesen megismerném jobban őt is. Rém udvariatlan voltam, és nagyon jól éreztem magam tőle, feszültség maradt volna bennem, ha hagyom ismét a mamát végtelen szóáradatban kibontakozni.

 Nyilván nagyon meglepődtek, de kedves, mosolygós invitációmra a férfi elkezdett, először nagyon félszegen, aztán egyre kikönnyülve beszélni. 5-10mp-ig ott hagytam a mama felé emelt tenyeremet, hogy értse a dolgot jól. Aztán már nem kellett, ijedten (leginkább ezt láttam rajta), kényszervigyorral az arcán hallgatta a férjét.

 Főleg a férfival beszéltem, de aztán kedvesen, nyitottan a nőt is megkérdeztem a gyerekeikről, unokáikról. Csak vidám mosollyal vártam csendben, hogy elkezdje. Elég nehézkesen, de kijött a csigaházából.

 Aztán megköszöntem a teát, exkuzáltam magam még egyszer a reggeli miatt, összepakoltam, és elköszöntem kedvesen, mosolyogva, mintha mi sem történt volna.

 Aztán figyeltem magamban az egész helyzetet. Nagyon illetlen voltam, bizonyos mértékben valószínűleg megalázó is a néninek, de valamennyire enyhíteni tudtam a végén ezt a megélést. De nincs az az isten, hogy tovább hallgassam ott ezt a végtelen, irritáló és valójában felháborító kereplést.

 Rendben vagyok magammal, a történtekkel kapcsolatban, így tenném legközelebb is. Nem volt valójában jó az, amit csináltam, de nem is létezik jó forgatókönyv számomra, és ez volt önazonos.

 Az egyetlen valódi jó forgatókönyv az lett volna, ha a férfi tököket növeszt, és a helyére teszi a mamát. Csúnya kifejezés. De szükséges lett volna, és lenne nagyon, mindig. Ez a nő iszonyú tiszteletlen valójában, de senki nem akarja megbántani. Pedig nem lehet elkerülni, szóval kizárólag keményebb férfienergiából lehetne ezt jól.

 Ez a nő egy kiállhatatlan, toxikus személy, aki mindenkit a mosolygós, kiszolgáló álarc mögött megaláz, terrorizál. Szörnyű hangszennyezés, elviselhetetlen matróna ezzel. Biztos szeretik, de jobban szeretnék, ha nem lenne ilyen.

 Egyértelműen a párjának kellene ezt rendezni, lenyesni ezt a verbális és szociális agressziót, kapcsolati játszmát, következetesen. Talán kapott most kis impulzust ehhez.

 Ha beleállna, és keményen határokat állítana fel a nőnek, egy idő után szívesebben töltene időt a feleségével. És mások is.

 És akkor a másik oldal is ott lenne. Bár a mama szörnyen viselkedik, pl nekem teljesen kibírhatatlan, de nem gonosz vagy rossz ember. Csak nem kapott és kap elég valós figyelmet, ezért ösztönösen mindig ezt a játszmát futtatja. Hiszen bármilyen (akár bántó) figyelem jobb, mint a légüres tér.

 Amennyiben a férj beállna a férfi energiáiba (amit Olaszországban tényleg nem szoktak a férfiak általában), és emellett valódi érdeklődéssel időt töltene a feleségével, kommunikálna vele mélyebb, releváns tartalmakról is, ez a nő megnyugodna, és el tudná hagyni idővel ezt a magányt okozó viselkedés-mintázatot.

 Átgyalogoltam indulás után Ronciglionén, a főutcán meglepő szalmakockák és homokkal beterített út fogadott.

 Végül egy helyitől kiderítettem, hogy minden évben megünneplik valami szent napját, és ilyenkor ezt összekötik lovas parádéval. Annak készült a közterület ilyen mértékű szennyezése.

 A nap során zömében mogyoró ültetvények mellett, időnként pedig -ben haladt az utam. Mivel az aljnövényzetet teljesen kiküszöbölik, végtelen mogyorófákat látni csak mindenhol.

 Ezt már a szállásadóm (a mamáék egyik fia) is említette, hogy ez az egész vidék mogyorót termeszt, melyet szinte 100%-ban a Ferrero vásárol fel. Ebből a mogyoróból készítik a Ferrero szinte összes termékét, előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a Nutellát is. 

 Hogy ebből mennyi igaz így, nem tudom, de kétségtelenül elsöprő volt, majdnem 20km-en keresztül a végtelen mogyoró-világ.

 Sutriban, egy frissítőre megálltam, és lefotóztam a helyi, Etruszk motorosok egyesület zászlóját. Menő elnevezés :) Persze érdemes lenne, csak kíváncsiságból dns-tesztet csináltatni a tagokkal, hogy mennyi a valódi etruszk-származású. De a feeling jó :)

 Sutri egyébként egy szép hely. Ide is főleg este érdemes ellátogatni, úgy bizonnyal nagyon hangulatos.

 Egyedi, különleges szikla-amfiteátruma is van, az oldalában szerzetesi lakok lyukas üregeivel.

 16h-tól volt egy előadásom, még év elején egyeztettük Pirner Almával, hogy az egyik női körének (kb 40 fő) most így nyárközépen tartsak egy online előadást, kb másfél-két órában. A téma: nők és a nők élete, a férfiak szemszögéből, ill. a modern nő értékei.

 

 A kéziállvány cipeléséről bölcs kis feleségem lebeszélt, így az nem volt. Íme a megoldás: a földre ültem, jobban esett úgy, és szinte népmesei székre mikró, mikróra kenyérpirító, aminek az oldalára ragasztószalaggal (amivel a túrafelszereléseket tartom életben, ha kell) felerősítettem a mobilt.

 Jól sikerült nagyon. De nem vagyok jól. Elindult felfelé a lázam, erőtlen vagyok, szó szerint reszketek a hidegtől, ami elég abszurd itt. Fáj a fejem, a torkom, a gyomrom, az ízületeim, izmaim. Tényszerűnek veszem, hogy így a végére lebetegszem, és kihívásos napok jönnek.

 Ma jól jártam a tegnapi választásommal, nagyon magasan volt relatíve a Cimini-hegység teteje, amire felmásztam, így szinte végig lefelé vitt az utam még ma is. Nem kellett erőlködnöm. 

 Holnap már lesz erősebb felfelé, de nagyon rövidet fogok menni, igyekszem nem szétterhelni magam. Hálásan fogadom a rám gondolásokat!

Köszönet nektek!