86. nap, Róma szíve - és az enyém
La Storta - Roma, 32,56km (Sum: 2.503,8km)
A tegnapi sok óra hidegben, bőrig ázva kalandozás, alapvetően már betegen, nem segített. Sajnos rosszabb egészségben talált a mai reggel, mint a tegnapi. Erősen és nem szépen köhögök, és egész nap hol hőemelkedésem volt, hol magasabb lázam.
Induláskor még voltam annyira jól, hogy belevágjak, aztán kb 15km-nél kezdtem érezni, hogy ez nem jó - de akkorra már nem akartam félbehagyni. És nem gondoltam, hogy onnan még ekkora távot fogok ma megtenni.
Nem volt ez így ideális, a saját érzékelésemben a határán hullámoztam annak, hogy szabad-e gyalogolnom vagy sem. Meglátjuk, holnapra megmutatja magát.
Ez az ingem a legelső profi túraruha, amit az első Camino előtt vettem magamnak. Mindegyik zarándokutamon és sok-sok túrán végig szolgált, remekül, szerettem. Mára már valójában nagyon máshol tart a technika, a többi ingem jóval profibb, könnyebb, sokkal gyorsabban száradó, teljesen más anyag.
Viszont ez az út még benne volt ebben az ingben. Viszont mostanra nagyon elfáradt, mindenhol foszlik, többször meg kellett már varrjam. Már menthetetlen.
Szóval reggel szándékosan ezt az inget vettem fel, hogy neki adjam a Rómába érkezés napját, ez lehessen a méltó búcsú egymástól. Szentimentális ez, tudom, de így van helyén bennem, ő már nem tér haza velem.
Kaptam szokásos mediterrán reggelit a zárdában. Veszettül cukik voltak az apácák, szerencsére a színesbőrű sztereotípiáknak megfelelelően kifejezetten vidáman táncikáltak és énekelgettek, fekete apácaruhájukban a konyhában, amikor leértem.
Annyira jó hangulata volt ennek, és én annyira szeretem ezt, hogy amikor vidáman integettek, hát beálltam közéjük, nem kellett nógatni. A dallamot könnyű volt reprodukálni - még ha baromi rekedt is most a hangom. Aztán a legjátékosabb kedvűt kicsit meg is táncoltattam, megpörgettem párszor.
Nagyon bájos volt, ahogy lesütötte a szemét és "metakommunikációjában elpirult" - ugye ezt a bőréről nem lehetett leolvasni. A többi lány és néni kislányosan vihogva tapsolt, látszott hogy ez most nagyon rock 'n' roll nekik :)) Annyira édesen furi volt ez az egész.
Magamban nagyot mosolyogtam azon is, hogy a konyhában egy ébenfekete Jézus szobor volt a sütő feletti polcon, nagyon passzolt oda :) És persze egyből beugrott a zseniális Tom Waits :D
Aztán nem akartam jobban zavarba hozni őket, vagy esetleg szándékolatlanul is valahogy illetlenné válni, hisz oly kedvesek voltak. Így elköszöntem, hogy hamarosan indulnom kell, gyorsan eszek valamit.
Kedves élmény volt ez a kis reggeli előtti életünneplés :)
Aztán az étkezőben egy nálam pár évvel fiatalabb ukrán ortodox pappal ültem egy asztalhoz, aki az ifjúsági találkozóra jött egy ukrán papokból álló együttessel zenélni.
Az Észak-Keleti határnál él. Tehát az orosz határnál. Tömören leírva a helyzetét: amíg még van valaki életben a gyülezetéből, addig ott marad, mindegy, hogy gyakorlatilag már nincsenek házak, víz, áram stb.. Lehet így is papnak lenni..
Majdnem fél órát beszélgettünk az ukrán helyzetről, ez nem volt vidám. Igazából nagyon összefacsarta a szívemet. És ismét erősítette bennem a más országba költözés igényét. Szégyenlem magam magyarként sajnos.
Aztán elbúcsúztam tőle, kissé remegő hangon kívántam a legjobbakat neki. És elindultam az utolsó szakasznak.
Természetesen itt sokat mentem utak mellett, de 2 nagy parkon is áthaladtam, amik nagy fellélegzések voltak, és szépek is.
Róma felett.
A Rómába levezető út :)
Ez már az Örök városban. Mindenhol színpadokat ácsolnak, ill. a hangosítást próbálják a keresztény zenekarok.
Ahogy írtam korábban, jubileumi év a 2025, és emiatt sok millió!! fiatal jön ide (azt hiszem 30 vagy 35 év alatti) hatalmasat keresztény-partyzni egy hétig. Pápával, zenekarokkal, közös misékkel, imádkozásokkal, programokkal. Ez a világ legnagyobb keresztény ifjúsági bulija.
Sok zenekarból hallottam a haladásom során. Lehet, hogy ők csak előzenekarok, nem tudom, de azt kell mondjam, hogy kivétel nélkül azonnal elviselhetetlenül ájtatos, ritmustalan, felettébb enervált, limonádé számokat hallottam csak. Pedig sokszor hallottam már jó vagy legalább hangulatos keresztény zenéket.
Mindenhol az utcákon hömpölyög a tömeg, és irtó sok minden le is van zárva a nagy happening miatt.
Pl. ma a Vatikán. Nem tudtam bejutni, ez volt a legközelebb, ahová juthattam. Holnap hajnalban megpróbálom újra. Jó lenne. Egyrészt a VF zarándoklat miatt is, meg a saját utam miatt is.
Ugye London szívéből indultam, és Róma szívébe szerettem volna eljutni. Viszont sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy ez Rómánál eggyel bonyolultabb. 4 pitvarra tudtam osztani ennek a különleges városnak a szívét:
1. spirituális/vallási pitvar: a Vatikán, azon belül is a Szent-Péter Bazilika,
2. politikai&földrajzi pitvar: II. Vittorio Emanuele emlékmű, ami egyben a Risorgimento emlékműve, a Piazza Venezián - mértanilag a modern Róma közepe, mint a Trafalgar square Londonban
3. történelmi&kulturális pitvar: A Forum Romanum, az ókori Római Birodalom és akkori Róma központi tere - azon belül pedig a Milliarium Aureum, a híres Arany mérföldkő: a Római Birodalom, és valójában emiatt az ókori világ nullás km-köve.
Konkrétan innen futott ki minden út - vagyis innen született meg az a mondás, hogy "Minden út Rómába vezet".
Számomra ez volt a megérkezés valós lokációja Rómában. És bár erre nem számítottam, pont itt értem el, kereken a 2.500. km-t az utamon. Elképesztő az egész.
4. turisztikai/szórakozási pitvar: a Colosseum.
Szóval remélem, holnap reggel az 1. pitvarba is bejutok, a másik 3-mat ma bejártam, hogy megérkezzek teljesen Rómába. Tudom, maximalista hozzáállás, de így lesz béke bennem utólag.
Amikor már csak egyetlen km van hátra, egy hónapokon át tartó útból. Ennyire voltam már csak az Arany mérföldkőtől.
Előtte még a 2. pitvarhoz értem (emögött van közvetlenül a Forum Romanum). Itt készítettem egy megérkezős videót a családomnak, ami elég karót nyelt lett, azt hiszem.
Azért, mert módfelett tartottam a tudatom, ugyanis az előző két videó végén nagyon elsírtam magam. Végül a Nullás kőnél is és a Colosseum mellett is rendesen eltört a mécses.
És most is, ahogy írom :) :
Elsétáltam Londonból Rómába.
Ezt még nagyon sokáig fogja integrálni, emészteni a lényem. Úgy tűnik, mosolygok a képen, de a szememen látszik, hogy a szív átvette az irányítást. És ez így van jól.
Itt amúgy már nagyon lázas voltam, a tüdőgyulladás visszaköszönt az út legvégére. 36 fok volt kint, a római aszfalton és kövek között, de én fáztam, jóval forróbb voltam ennél, és eddigre majdnem 30km-t tettem meg.
Ez most nagyon nagy küzdelem volt. Belülről ragyogtam, de nagyon elfáradt a testem.
Itt olyan volt nekem, mintha a kép előterében Zsuzsi fotózna épp. Ezt most nehezen bírtam el. Hiányzik. Hiányzik a közös életünk.
Miután megérkeztem a Colosseumhoz, utána, a Forum Romanum déli kerítéséig még elvonszoltam magam, letettem a kis cuccaimat, majd melléjük rogytam, és valójában összeestem több mint egy órára.
Elfogyott az erőm. Elvitt az akaratom, amíg eljutottam mindazokhoz a helyekhez, amiket megérkezésnek fogadok el, de utána ledobta a gyeplőt a rendszer. Csak ültem ott, tenyerembe dőlve, tomboló lázzal, köhögve, iszonyatosan kimerülve, sírva.
Az angol-amerikai barátaim, Mary&Mike akikkel az úton ismerkedtem meg, jó érzékkel felhívtak ekkor, hogy gratuláljanak. Aztán ott sírtak édeseim, látva az állapotomat, és próbáltak erőt lehelni belém. Hihetetlenül jól esett. Annyira őszinte szeretet és támogatás jött tőlük..
Aztán egyre többen írtak közületek is. Volt, aki felhívott. Nagyon köszönöm, nagyon sokat adott a sok rám gondolás! Tényleg. Majdnem másfél óra után össze tudtam kapni magam, és elballagtam a szállásomra.
Épp időben, hogy le tudjak zuhanyozni a fogadó szertartás és az utána következő utolsó zarándokvacsorám előtt.
A fogadószertartás évszázadok óta ugyanaz a zarándokutakon (eddig csak egyetlen alkalommal kaptam, valahogy sosem voltam ott időben. Most ideértem, neccesen, de sikerült.): megmossák és megcsókolják a zarándokok lábát.
Vígan pityeregtem közben, őrület megható volt ez a csodaszép gesztus. Azt hiszem, ez most egy ideig így lesz nálam.
A szállásom udvara, ahogy írom a blogot (csak itt van net).
Nem tudom, hogy hogy lesz a holnap. Most kidőlök. Nagyon, nagyon elfáradtam.
De elértem Rómát. Elsétáltam Londonból Rómába.
Az egy tengeri csatorna (Dover-Calais) kivételével minden centimétert gyalog megtéve.
Nagyon szeretlek
ReplyDelete